F1: most megveheti Pierre Gasly dobogós Toro Rossóját – képek

M.M, K.SM.M, K.S
2021.03.28. 09:40
Éppen autóvásárlásban gondolkodik? Akkor van egy jó hírünk: Pierre Gasly Formula–1-es versenyautója eladó! Nem is akármelyik darabról van szó, hanem arról, amelyik 2019-ben a pódiumra segítette a francia pilótát. Gasly mellett egyébként nyolc verseny erejéig Alexander Albon kezei közt is megfordult a kék-fehér autó kormánya.

Na jó, talán az ár – amit egyébként leírni sem mertek az aukciós oldalon – kicsit magasabb, mint amit a többség autóvásárlásra költene, de legalább a képeket érdemes megnézni róla.

Az autónak komoly történelmi háttere van, mivel ez volt az utolsó, amely még Toro Rossóként gurult ki a versenypályákra, valamint Pierre Gasly is ezzel érte el élete első dobogóját a 2019-es Brazil Nagydíjon.

A motor ugyan hiányzik belőle, de a teljes sebességváltó, szárny, a pedálok, fékek, és még Pierre Gasly ülése is megmaradt benne. Valamint kapunk még hozzá két kormányt is, amiket a versenyekre, valamint az utazásokhoz használtak.

Pierre Gasly ülését is megkaphatjuk a vásárlással (Forrás: racecarsdirect.com)
Pierre Gasly ülését is megkaphatjuk a vásárlással (Forrás: racecarsdirect.com)
A dobogós helyezést elért autó eladásra került (Forrás: racecarsdirect.com)
A dobogós helyezést elért autó eladásra került (Forrás: racecarsdirect.com)

További részletek és képek itt!

Legfrissebb hírek

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
15 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53

„Az idény eddigi eredményei megmutatták, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
2026.04.08. 16:50

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
2026.04.07. 11:45

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24

A győztes sosem fog beszélni róla, de az idei F1 javításra szorul

F1
2026.03.31. 14:29

„Egy kör különbség, és valószínűleg nyertem volna” – Russellt frusztrálja a Japán Nagydíj alakulása

F1
2026.03.29. 16:23
Ezek is érdekelhetik