F1: Bahreinben beoltották a Ferrari legtöbb tagját – sajtóhír

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.03.11. 15:18
null
A Ferrari legtöbb tagja valószínűleg már megkapta a koronavírus elleni védőoltást (Fotó: AFP)
Bár a Formula–1 vezetősége korábban kollektíven nemet mondott a bahreini szervezők ajánlatára, miszerint beoltják a koronavírus elleni vakcinával a teljes mezőnyt, a legfrissebb hírek szerint a Ferrari alkalmazottainak a 90 százaléka mégis élt a lehetőséggel.

 

Még februárban ajánlották fel a kollektív téli teszt és az idénynyitó verseny szervezői, hogy amennyiben igényt tartanak rá, beoltják az összes F1-es dolgozót a Biontech/Pfizer vakcinájával. Ezt akkor elutasították, ugyanis Stefano Domenicali, a sorozat vezérigazgatója kijelentette: nem szeretnék elvenni az oltást azok elől, akiknek hamarabb és nagyobb szükségük van rá, ezért az F1-es csapatok kivárják a sorukat.

A La Gazzetta dello Sport a napokban arról számolt be, hogy a Ferrarinál és a Mercedesnél úgy döntöttek, az alkalmazottakra bízzák ezt a döntést, azaz aki szeretné, élhet a bahreiniek felajánlásával. Szintén az olasz sportnapilap írta meg nemrégiben azt is, hogy az előbbi istállónál sokan döntöttek az oltás beadatása mellett, és a csapat 90 százaléka már megkapta ezt a fajta védelmet a COVID-19-cel szemben.

A hírt egyelőre nem kommentálták a Ferrarinál, ahogyan egyébként a Mercedesnél sem mondtak sokat a korábbi pletykákkal kapcsolatban. Igaz, Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke – aki még az év elején átesett a koronavíruson – elárulta, hogy az alkalmazottaira bízza a védőoltással kapcsolatos kérdéseket.

A csapattagok nagy része egyébként nagyjából három hetet tölt márciusban Bahreinben, ugyanis ezen a hétvégén sor kerül a háromnapos kollektív tesztre, két hét múlva pedig a bahreini idénynyitóval veszi kezdetét a 2021-es szezon.

Legfrissebb hírek

Gazdálkodj okosan! – főszerepben az elektromos energia az új F1-szezon előtt

Képes Sport
2026.02.25. 16:45

Magyar aerodinamikai mérnöke lett a Mercedesnek

F1
2026.02.25. 13:21

A Mercedes és a Ferrari a két legyőzendő csapat – McLaren

F1
2026.02.25. 11:34

Lewis Hamilton: Őrületes szezon lesz

F1
2026.02.22. 11:00

A Ferrari állva hagyta a mezőnyt az utolsó tesztnapon; az Aston Martin mért kört sem futott

F1
2026.02.20. 17:05

Antonelli a leggyorsabb az utolsó előtti tesztnapon; az Aston Martin megint megadta magát

F1
2026.02.19. 17:05

Russell egy századdal előzte meg Piastrit; a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari is időt vesztett az 1. tesztnapon

F1
2026.02.18. 17:05

Megvédték a versenymérnököt cserélő Lewis Hamiltont

F1
2026.02.18. 07:56
Ezek is érdekelhetik