F1: győzelmeket vár az Aston Martin csapatfőnöke

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.16. 13:50
null
Szafnauer szerint idén is erős teljesítményre lehetnek képesek, ha jól alakulnak számukra a körülmények (Fotó: AFP)
Nem éppen kis célokkal vágnak neki az új idénynek az Aston Martinnál. Otmar Szafnauer, az istálló csapatfőnöke elmondta, hogy mire lehetnek képesek 2021-ben, és a 2022-ben kezdődő „új korszakra” is kitért.

 

Első idényére készül a Racing Pointból Aston Martinná alakuló istálló, ám úgy tűnik, hogy a csapatnál máris magasra helyezték a lécet a célokat tekintve. Otmar Szafnauer ugyanis úgy véli, hogy némi szerencsével akár több győzelmet is arathatnak 2021-ben.

„Hamar túl kell lendülnünk a kezdeti nehézségeken, hogy a dobogós helyekért csatázhassunk – szögezte le a csapatfőnök. – Ha a dolgok a számunkra kedvezően alakulnak, mint tavaly Bahreinben vagy Törökországban, képesek lehetünk olykor pole pozíciót szerezni, és esélyünk lehet néhány győzelemre is.”

„Úgy szeretnénk elkezdeni ezt a szezont, ahogyan az előzőt befejeztük. A hosszú etapokat tekintve a miénk volt a mezőny harmadik leggyorsabb autója, viszont csak a negyedik helyen végeztünk a McLaren mögött. Sokszor voltunk balszerencsések, szóval számunkra az a feladat, hogy megszüntessük a kilengéseket a teljesítményünket illetően. Folyamatosan pontokat kell szereznünk, és ha képesek leszünk erre, akkor megszerezhetjük a harmadik pozíciót a konstruktőrök között. Ennek kell lennie a reális célunknak” – tette hozzá Szafnauer.

Bár az idei célok egyértelműnek tűnnek, arra a szakember sem tudott válaszolni, hogy mire lesznek képesek 2022-től, amikor az új szabályokkal jelentősen változhat az erősorrend a mezőnyben.

„Bármit is, ami ez az idény után lesz, sokkal nehezebb megjósolni – mondta Szafnauer. – A szabályok nagyon megváltoznak, így az autók is teljesen mások lesznek. Senki sem képes megmondani, hogy ki rukkol elő a legjobb megoldásokkal. Reméljük és bízunk is benne, hogy mi is jó munkára leszünk képesek 2022-ben és azután.”

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56