F1: a Haas csapatfőnöke megvédené Schumachert a médiától

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.02.08. 14:27
null
Günther Steiner szerint nem szabad túl sokat elvárni Mick Schumachertől az újoncévében (Fotó: AFP)
Nincsenek nagy elvárásai a Haasnak Mick Schumacherrel és Nyikita Mazepinnel szemben. Az istálló csapatfőnöke, Günther Steiner ráadásul leszögezte: védelmébe fogja venni a fiatal német versenyzőt, ha a média máris túl sokat várna el tőle.

 

Két újonccal vág neki a Haas az átmenetinek számító 2021-es idénynek, egyikőjük ráadásul a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia. Günther Steiner, az amerikai istálló csapatfőnöke azonban felhívta a figyelmet arra, hogy nem baj, ha Mick Schumacher és Nyikita Mazepin nem teljesít tökéletesen az első F1-es évében.

„Mind a ketten bizonyították már a tehetségüket, viszont még nagyon fiatalok, erről pedig nem szabad megfeledkeznünk – szögezte le az olasz szakember. – Ez azt jelenti, hogy engedni kell nekik a hibákat. Tanulni fognak belőle, és 2021 amúgy is a felkészülés éve lesz 2022-re, amikorra erősebbek akarunk lenni, és a konstruktőri bajnokság első öt helyezettje között szeretnénk végezni. Ezért is van az, hogy máris a jövő évi autóra koncentrálunk a szélcsatornás tesztek alatt is.”

Azt már korábban bejelentették Steinerék, hogy a 2021-es autójuk semmilyen fejlesztést nem kap, hiszen a többi csapathoz hasonlóan már a Haasnál is a 2022-ben kezdődő új érára koncentrálnak. Azonban tisztában vannak azzal, hogy Schumacherrel szemben indokolatlanul nagyok lesznek a követelmények egyesek részéről.

„A média elvárása vele kapcsolatban extrém lesz, hiszen egy világbajnoki rekorder fia – mondta Steiner. – De nem várhatjuk el Micktől, hogy rögtön hét világbajnoki címet nyerjen. A védelmembe fogom venni, amikor ilyen dolgok kerülnek szóba, mert biztos vagyok abban, hogy sikeres lesz. Viszont meg kell adni neki az ehhez szükséges időt, és ez persze Mazepinre is vonatkozik.”

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
4 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50