F1: Roy Nissany idén is tesztversenyző lesz a Williamsnél

K. T. I.K. T. I.
2021.01.19. 13:20
null
Roy Nissany marad a Williams kötelékében (Fotó: AFP)
A 2020-as együttműködés után az idei évben is tesztversenyzőként marad a Williams Formula–1-es istállónál a pályafutását Magyarországon kezdő, de izraeli zászló alatt versenyző Roy Nissany – számolt be a Magyar Távirati Iroda.




A brit csapat kedden a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a 26 éves versenyző a tavalyihoz hasonlóan az idei szezonban is három pénteki szabadedzésen vezeti majd a Williams versenyautóját, amelybe az idény előtt Bahreinben sorra kerülő hivatalos teszten is beül. Ezek mellett Nissany a csapat grove-i központjában a tavalyinál nagyobb szabású szimulátoros háttérmunkát is végez majd – írta az MTI.

Az izraeli versenyző az előző idényben a Formula–2-es bajnokságban indult, és Spa-Francorchamps-ban az első rajtkockából indulhatott a sprintfutamon. „Csapatként nagyon elégedettek voltunk azzal a munkával, amelyet Roy 2020-ban a pályákon, valamint a szimulátorban végzett, mert ezekkel hozzájárult ahhoz, hogy a versenyautóval egyre jobb köridőket értünk el a szezon során” – idézte a Williams közleményéből az MTI a tavaly augusztusban tulajdonosváltáson átesett istállót vezető Simon Robertset.

Oláh Gyárfás, Nissany menedzsere, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek kedden azt mondta, mindazt, amit mentoráltjával megtapasztaltak az elmúlt tíz évben, szeretnék kamatoztatni a kategória tehetséges magyar versenyzőinek támogatásában.

„Vannak fiataljaink a Formula–4-es kategóriában, de ahhoz, hogy valaki a Formula–1 közelébe juthasson, végig kell járnia a lépcsőfokokat, először a Formula–3-ban, majd a Formula–2-ben kell versenyezni, ebben pedig szeretnénk segítséget nyújtani, alapozva arra, amit Roy pályafutása során eddig átéltünk" – nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki szerint a cél az, hogy a következő öt-tíz évben újra legyen Formula–1-es versenyzője az országnak, ehhez azonban először a tehetségek közül valakinek a Formula–3-ba kell bekerülnie.

Az F1-es világbajnokságon eddig egy magyar versenyző indult, Baumgartner Zsolt 2004-ban a Jordan színeiben két versenyen szerepelt, majd 2004-ben a Minardival teljes idényt futott és az Egyesült Államok Nagydíján nyolcadikként célba érve egy pontot szerzett.

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
16 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik