F1: „Ha nem a fiam volna, senki sem kérdőjelezné meg Lance ülését”

Vágólapra másolva!
2021.01.13. 16:18
null
Édesapja szerint Lance Stroll kiérdemelte az ülését (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Aston Martint tulajdonló Lawrence Stroll reagált a fiát, Lance Strollt ért kritikákra, míg a csapatfőnök, Otmar Szafnauer elmondta, nagy reményeket fűz Sebastian Vettel érkezéséhez.

 

Mint ismert, Sebastian Vettel hat idény után ülés nélkül maradt a Ferrarinál, s az Aston Martninná alakult Racing Pointnál folytatja a pályafutását. A csapatfőnök, Otmar Szafnauer nagy reményeket fűz a német pilóta érkezéséhez, és bízik benne, hogy Lance Strollból is a lehető legjobbat fogja kihozni a négyszeres világbajnok csapattárs jelenléte.

Nagyon izgatott mindenki a csapatban. Sebastian személyében egy négyszeres világbajnok érkezik, aki már bizonyította, képes segíteni a csapatnak abban, hogy győzzön, és bajnoki kihívóvá lépjen elő. Pontosan ezért volt ilyen fontos a szerződtetése. Győztes mentalitást hoz, és kétségkívül rengeteget fogunk tanulni tőle a közös út során. Lance személyében eközben egy fiatal, tehetséges és keményen dolgozó versenyzőnk van, aki tavaly nyújtotta a legjobbját, és szinte minden területen előrelépett. Tudjuk, hogy ha versenyképes autót adunk neki, akkor képes lesz segíteni a gárdát abban, hogy elérje a céljait" – jelentette ki a csapatfőnök.

Emellett úgy hisszük, Sebastian a lehető legjobbat fogja kihozni Lance-ből, miközben Lance is keményen fogja hajtani Sebastiant, szóval nagyon elégedettek vagyunk a 2021-es pilótapárosunkkal. A tapasztalat, a bajnoki mentalitás és a kiaknázatlan tehetség ideális egyvelege" – tette hozzá.

Szafnauerrel egyetért az alakulatot tulajdonló Lawrence Stroll is, aki reagált a fiatalabbik Strollt érő kritikákra is, melyek szerint a pilóta csakis azért maradhatott a csapatnál, mert ő a tulajdonos fia.

Az ülését egész egyszerűen az eddigi pályafutása során nyújtott teljesítményével érdemelte ki, kezdve a Formula–3-ban elért bajnoki címével és a sok megdöntött rekordjával. Tavaly nedves pályán szerzett pole pozíciót, és mindannyian tudjuk, hogy ilyen körülmények között több múlik a versenyzőkön. Csökkenti az autók közötti különbségeket, s ezt a pilóták kezébe adja. A törökországi rajtelsősége önmagáért beszél. Több mint harminc körön keresztül vezette is a futamot, és egy ponton húsz másodperc volt az előnye. Két dobogója volt, és Monzában nyerhetett volna a piros zászló nélkül. Az újraindításkor a piszkos oldalra került, a kerekei kipörögtek, de még így is sikerült visszaküzdenie magát a pódiumra" – méltatta a fiát.

„Egy 22 éves srác ezzel a teljesítménnyel igazolta, hogy van helye a mezőnyben, és egyébként is, ha nem a fiam volna, csak az eredményei alapján senki sem kérdőjelezné meg az ülését" – osztotta meg a gondolatait.

Az Aston Martin névadó szponzora 2021-től az amerikai Cognizant, az új dizájnt kapó gépről márciusban hull le a lepel.

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
3 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
7 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
7 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
12 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
14 órája

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

F1
Tegnap, 1:12
Ezek is érdekelhetik