F1: Damon Hill szerint jár a lovagi cím Lewis Hamiltonnak

2020.11.23. 10:46
Damon Hill 1996-os Formula–1-es világbajnok szerint az immár hétszeres vb-győztes honfitársa, Lewis Hamilton a pályán és azon kívül mutatott teljesítményéért megérdemli a lovagi címet.

A 35 éves brit az első afroamerikai származású pilóta az F1 történetében, és az idén minden idők legeredményesebb versenyzője lett. Hamilton a népszerűségét kihasználva sokat kampányolt a rasszista előítéletek ellen, valamint az esélyegyenlőség és a környezettudatosság, a fenntarthatóság mellett.

„Mindig is feszegette a határokat, amikor megérkezett az F1-be, de már a gokartos időszakában is, harcolt a fennálló állapotok ellen” – nyilatkozta Damon Hill, aki szerint a lovagi cím elismerése lenne nemcsak Hamilton autóversenyzési tudásának, hanem annak is, hogy megnyitotta a kapukat azok számára, akik nem fehér bőrűek.

„Lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el, és van egy olyan terület, ahova nem juthatsz be a bőrszíned miatt” – jelentette ki a 60 éves exversenyző.

Lovagi címet a Formula–1-es versenyzők közül eddig Stirling Moss, Jack Brabham és Jackie Stewart kapott, Hamilton 2008-ban a Brit Birodalom Rendje lovagrend tagja lett.

„A mi sportágunkban ritka a lovagi cím, de az ő esetében ez az esélyegyenlőség, az antirasszizmus és a környezetvédelmi ügyek területén tett erőfeszítéseit is elismerné. Fantasztikus nagykövete ezeknek a témáknak, a lovagi cím birtokában pedig még jobban végezhetné ezt a munkát” – jelentette ki Hill.

Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
11 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
13 órája

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik