F1: változik a Williams festése a névadó szponzor távozása után

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.29. 13:01
null
Külsőleg is megváltozik az FW43-as (Fotó: AFP)
A Williams a 2020-as idény kezdete előtt tervezi leleplezni az új autófestését, miután szakított névadó szponzorával, a Rokittal.

 

Mint ismert, a Williams pénteken megerősítette, hogy azonnali hatállyal megszakítja az együttműködését névadó szponzorával, a Rokittal, és a pénzügyi veszteségek nyomán részben vagy egészben értékesíteni kívánja az F1-es csapatot.

Előbbi okán változik az FW43-as festése is, amelyet még a 2020-as idény tervezett július 5-i kezdése előtt prezentálna a grove-i alakulat.

„Nem mennék bele a részletekbe, de annyit elmondhatok, hogy a csapat valamennyi szerződésben foglalt kötelezettségét teljesítette a Rokitnak. Nyilván most újra kell gondolnunk az autó festését, és remélhetőleg a júliusi rajt előtt leleplezhetjük a végeredményt" – mondta a helyettes csapatfőnök, Claire Williams a bejelentést követő sajtótájékoztatón.

A Rokit 2019-ben kötött megállapodást a Williamsszel, és az együttműködés eredetileg 2023-ig élt volna.

Versenykörülmények között ez a festés már biztosan nem mutatkozik be:

WILLIAMS RACING on Twitter

Introducing the FW43 #WeAreWilliams #WeAreRacing #WeAreFighting https://t.co/BicXLD7i4i

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
9 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
17 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
17 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
Tegnap, 9:54
Ezek is érdekelhetik