F1: kölcsön, megszorítások – veszélyben a Renault

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2020.05.21. 20:01
null
Bezárhat több Renault-gyár is (Fotó: AFP)
A pénzügyi gondokkal küszködő Renault a napokban ötmilliárd eurós állami kölcsönt volt kénytelen felvenni a túlélés érdekében, de több gyára így is bezárhat. Veszélybe kerülhet az F1-es program is.

Egyre kritikusabb a helyzet a világ egyik legnagyobb autógyártó-vállalatánál, a Renault-nál, amelyre a világjárvány újabb súlyos csapást mért, tovább fokozva az elmúlt év üzleti hanyatlását. A francia konszern nettó árbevétele tavaly 19 millió euróra zsugorodott a 2018-as 3.5 milliárdhoz képest, a koronavírus okozta átmeneti leállás pedig elkerülhetetlenné tette, hogy az emblematikus márka nagy volumenű, ötmilliárd eurós állami kölcsönhöz folyamodjon.

Bár a termelés nemrég újraindult, az ORF helyszíni riportja szerint a Renault négy nagyobb franciaországi gyárára is radikális átszervezés, s szükség esetén bezárás vár. A Reuters úgy tudja, a vállalatnál május végéig kell kidolgozni egy tervezetet, miként tudnak a következő három évben kétmilliárd eurót megspórolni. Ezen a ponton teljesen nyilvánvaló, hogy a Formula–1-es program létjogosultsága is megkérdőjeleződik. Költségvetési plafon ide vagy oda, ilyen ínséges időkben egy gyári istálló fenntartása elképesztő luxusnak tűnik, pláne úgy, hogy sikertelensége miatt a csapat marketingszempontból sem hoz sokat a konyhára.

Júliustól új vezérigazgató, a SEAT elnöki székét elhagyó Luca de Meo veszi kézbe a cégcsoport irányítását, akitől a részvényesek nyilvánvalóan gyors és hatékony lépéseket várnak a tragikus helyzet megfordítása érdekében. A francia állam a Renault 15 százalékos résztulajdonosa, s Édouard Philippe miniszterelnök a szerdai parlamenti felszólalásában leszögezte, mindent elkövetnek a Renault autógyárainak megmentéséért, vagyis a költségcsökkentést alighanem más területen kell megvalósítani.

AMÍG VAN REMÉNY, DOLGOZNI, TERVEZNI KELL

Miközben a Renault pénzügyi gondokkal küzd, Cyril Abiteboul csapatfőnök az F1-es csapat 2021-es pilótafelállását próbálja összeállítani, német sajtóhírek szerint Valtteri Bottas menedzserével is tárgyal. Ez nem meglepő, a csapatvezető feladata, hogy amíg van remény, folytassa a munkát. Ráadásul az elmúlt években a Sauber és a Force India is átalakult, azaz a Renault esetleges kivonulása korántsem jelentené az istálló megszűnését.

Enstone-ban különösen hozzászoktak a tulajdonosváltáshoz, hiszen az egykori Toleman átváltozott már Benettonná, Renault-vá, Lotusszá, mielőtt újra Renault lett belőle. (I. SZ.)

Ebben a helyzetben borzasztó üzenetet küld, hogy a márkához hűtlen Daniel Ricciardo tavalyhoz hasonlóan még az idén is 25 millió eurót kap F1-es szolgálataiért, ezért ne lepődjünk meg, ha esetleg elmérgesedik a helyzet a felek között, és a Renault már 2021 előtt megpróbál megszabadulni sztárversenyzőjétől.

A jövő ugyanakkor mindenképp nagyon bizonytalan, és hiába folyik lázasan a találgatás, ki pótolhatja jövőre a távozó ausztrált (lásd keretes írásunkat), semmi sem garantálja, hogy a vállalat új vezetősége nem szünteti meg az F1-es programot egy tollvonással – főleg úgy, hogy a 2020 végén lejáró Concorde-szerződésnek köszönhetően ezt bárminemű anyagi kár nélkül megteheti.

A világbajnoki sorozatnak természetesen óriási csapást jelentene a gyári istálló kivonulása, de legyünk őszinték: a már a világjárvány előtt is katasztrofális pénzügyi eredményeket produkáló vállalattól jelen helyzetben ez lenne a legészszerűbb lépés.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
12 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32