F1: fordított rajtrácsos versenyek lehetnek a duplázó pályákon

H. L.H. L.
2020.05.31. 14:16
null
Akár már Spielbergben megvalósulhat a fordított rajtrácsos időmérős sprintfutam (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint fordított rajtrácsos futamok lebonyolítását tervezi a Formula–1 azon pályákon, melyeken két versenyt is rendeznek.

 

A fordított rajtrácsos versenyek ötlete évek óta újra és újra előkerül, ám eddig a csapatok többsége ellenezte. A legújabb sajtóértesülések azonban arról szólnak, hogy a Liberty Media és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a csapatokkal pénteken újra megvitatta az időmérős sprintfutamok lehetőségét, és ezúttal csak egy gárda nem bólintott rá a javaslatra, méghozzá források szerint a Mercedes.

Ahhoz, hogy az ötlet megvalósuljon, valamennyi csapat beleegyezése szükséges, vagyis ha az „ezüstnyilak” nem gondolják meg magukat a jövő heti ülésig, akkor maradnak a hagyományos versenyhétvégék.

Abban az esetben, ha a tervezet mégis átmenne, a duplázó pályák egyik hétvégéjén úgynevezett időmérős sprintfutamot rendeznének szombaton, aminek lényege, hogy a vb-összetett aktuális állásának fordított sorrendje alakítaná a rajrácsot, majd ennek a félórás eseménynek a végeredménye döntene a vasárnapi normál verseny rajtfelállásáról.

Két versenyhétvégét Ausztriában, Nagy-Britanniában, illetve a hírek szerint Bahreinben tartanak, utóbbi helyszínre novemberben vagy decemberben látogathat el a mezőny. A duplázó pályák lehetőséget nyújtanának arra, hogy össze lehessen hasonlítani, a hagyományos vagy a fordított rajtrácsos sprintfutamos lebonyolítási mód nyújt-e nagyobb izgalmakat.

Legfrissebb hírek

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
6 órája

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
8 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
9 órája

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
12 órája

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
14 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
2026.06.11. 21:58

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
2026.06.11. 19:23

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
2026.06.11. 17:48
Ezek is érdekelhetik