F1: a Ferrari csütörtökön bejelenti Sainz érkezését – sajtóhír

2020.05.13. 12:25
null
Sainzot a legtöbben már a Ferrari színeiben látják (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülések szerint a Ferrari csütörtökön megerősíti Carlos Sainz Jr. szerződését, aki 2021-től foglalja el a helyet Charles Leclerc mellett.

 

Egyre több forrás erősíti meg, hogy a mclarenes Carlos Sainz Jr. váltja a Ferraritól az év végén távozó Sebastian Vettelt. Először az olasz sajtó kezdett el cikkezni arról, hogy a maranellóiak 48 órán belül hivatalossá tehetik a spanyol érkezését, s nemrég a német Motorsport-Total.com számolt be arról, hogy valószínűleg csütörtökön érkezik a bejelentés.

Az oldal kiemeli, hogy a spanyol versenyző édesapja is utalást tett fia távozására, és azt is kiemeli, hogy a McLaren megüresedő ülését Daniel Ricciardo foglalhatja el. Az ausztrál mclarenes szerződését a Ferrari ügyeiben bennfentesnek számító Leo Turrini már véglegesnek is tekinti, azonban nem örülne annyira Sainz érkezésének

„Sainz jó versenyző, azonban azt látni kell, hogy ennyi év alatt csak egy dobogós helyezést sikerült elérnie, még ha nem is állt a rendelkezésére remek technika. Nem hoz túlságosan lázba ez a név. És Ricciardóé? Nos, a jelek szerint már alá is írt a McLarenhez" – tette hozzá az olasz Radio 24-nek adott nyilatkozatában.

Hasonlóan látja a helyzetet Martin Brundle is, aki a Sky Sports F1-nek elmondta, Fernando Alonso visszatérését sem tartja kizártnak.

„Szerintem Sainz lesz a befutó a Ferrarinál. Ebben az esetben Ricciardo a McLarenhez megy, míg Vettel vagy Alonso a Reanult-nál köt ki – jelentette ki, majd hozzátette, nagy esélyt lát a német visszavonulására.

Az Autosport.com ugyancsak arról ír, hogy napokon belül biztossá válhat Sainz ferraris szerződése, és kiemeli, a McLarennél jelenleg Ricciardo tűnik a befutónak.

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
4 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
Tegnap, 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik