F1: a Mercedes is motorcserére kényszerült az első teszten

2020.02.23. 14:23
null
A címvédő alakulat nem technikai probléma miatt fejezte be hamarabb a második tesztnapot (Fotó: AFP)
A Mercedes minden tekintetben az élen zárt az első barcelonai teszten, ám mint utóbb kiderült, a németeknél sem ment minden simán, motorcserére kényszerültek.

 

Az „ezüstnyilak" a szerdai tesztnapot voltak kénytelenek előbb befejezni, miután a W11-esnél technikai probléma lépett fel – legalábbis a csapat akkori közlése szerint. Az Autosport azonban később arról értesült, ennél nagyobb volt a gond a címvédő gárdánál, az autóban motort kellett cserélni. Ráadásul egy nappal később egy ugyancsak Mercedes-erőforrással hajtott kocsinál léptek fel problémák, amit követően Nicholas Latifi hosszú órákra el is tűnt a Williams garázsában – a grove-iak is a hajtóegységek cseréjére kényszerültek.

A német gárda első teszthete tehát nem volt olyan sima, mint amilyennek tűnt, és az erőforrással kapcsolatos aggályokat tovább erősítik a motorfőnök, Andy Cowell szavai, aki még télen elárulta, nem zajlott minden zökkenőmentesen a felkészülési időben.

„Nagy munka folyik Brixworthban, számos fejlesztést hajtottunk végre az erőforrás egészén, különösen az ERS-en, illetve a belső égésű motoron. Mint mindig, most is akadnak gondjaink azzal, hogy minden összeálljon, de keményen dolgozunk azon, hogy a megfelelő specifikációt építsük meg, amelynek hosszú az élettartama" – magyarázta a szakember.

A német erőforrással hajtott gépek (a Mercedes, a Racing Point és a Williams) összesen 3439 kilométert teljesítettek, míg a második legnagyobb távot megtevő motorgyártó a Ferrari volt. A maranellóiak a Haasszal és az Alfa Romeóval együttesen 3164 kilométert tettek meg, igaz, nagyobb időveszteség náluk is volt. Sebastian Vettel alatt a pénteki tesztnap második órájában adta meg magát az SF1000-es. A kocsiban motort kellett cserélni, és a meghibásodott elemet vissza is szállították Maranellóba, hogy tüzetesebben átvizsgálják.

Azonban nem csak a Mercedesnél és a Ferrarinál volt csere, a másik élcsapat, a Red Bull is kénytelen volt új hajtóegységeket szerelni az autójába. Igaz, a „vörös bikák” elővigyázatosságból cseréltek, és utóbb kiderült, vaklárma volt az egész, így másnapra visszatették a Hondát Alexander Albon kocsijába.

Nem mellesleg a japán gyártó gyűjtötte átlagosan a legtöbb kört, hiszen két gárdával (Red Bull, Alpha Tauri) futottak 2473 kilométert. A vonatkozó lista végén a Renault zárt, a francia hajtóegységeket használó két alakulat együttesen 2322 kilométert teljesített.

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
Tegnap, 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik