F1: lenyűgöző drónfelvételek az új vietnámi pályáról – fotók!

2019.12.12. 17:12
null
A jobb felső sarokban a plusz kanyar (Fotó: imgur.com)
Címkék
Ahogy arról korábban beszámoltunk, gőzerővel zajlik az első Formula–1-es versenyére készülő Vietnám fővárosában, Hanoiban a pálya építése, és mint szerdán kiderült, egy újabb kanyart illesztettek a ring vonalvezetésébe.

A vietnámi pályán az utolsó kanyar elé toldottak be egy plusz kanyart, így a pálya hossza 5565 méterről 5607 méterre nőtt, és ezzel együtt ezen a részén 15 méterrel szélesebb lett. Korábban itt egy gyorsabb és egy lassabb balkanyar szerepelt az elképzelésekben, s a fenti fotón jól látható, hogy ez a vonalvezetés kezdett elkészülni, ám tőle jobbra látható egy másik, jobbra tartó vonalvezetés is, amely az eredeti terveken még nem volt ott.

Az eredeti elképzelés (Fotó: formula1.com)
Az eredeti elképzelés (Fotó: formula1.com)

A pálya záró szakasza immár jobbra fordul, majd egy szűkebb és egy nyitottabb balkanyarral ér véget, vagyis bekerült egy plusz kanyar is.

„Bizonyos földrajzi adottságokat kellett figyelembe vennünk, ezért az FIA és az F1 illetékeseivel mindenben konzultálva végül a változtatás mellett döntöttünk” – fogalmazott a sportág hivatalos honlapjának Le Ngoc Chi, a vietnámi versenyt szervező cég vezérigazgatója.

Ezzel a módosítással eldőlt, hogy már nem a szingapúri helyszín az egyedüli, amely a legtöbb kanyart tartalmazza a versenynaptárban, hiszen a betoldással a hanoi pálya is 23 kanyarral bír.

...ilyen lett (Fotó: imgur.com)
...ilyen lett (Fotó: imgur.com)

A hivatalos bejelentéssel nagyjából egy időben egyébként egy érdekes sztori is napvilágot látott a Reddit fórumain: egy éppen Hanoiban tartózkodó F1-rajongó turista úgy gondolta, hogy drónjával berepül az építkezési terület fölé, s készít néhány képet és videót a formálódó pályáról.

Elsőre nem járt sikerrel, mert amint meglátták a drónt az ott dolgozó munkások, elkergették, ám végül egy közeli sikátorból olyan magasra küldte a gépet, hogy ne vegyék észre, s így tudott is néhány fényképet készíteni.

„Végül azonban ekkor is kiszúrtak a melósok, rendőrt hívtak, akik mondták, hogy letartóztatnak, ha nem hagyom abba, így aztán inkább befejeztem” – írta a turista a Redditen.

A Formula–1 történetének első Vietnámi Nagydíját 2020. április 5-én rendezik.


A képre kattintva további képek és videó is elérhető! (Fotó: imgur.com)
A képre kattintva további képek és videó is elérhető! (Fotó: imgur.com)

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
1 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
2 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
2 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
3 órája