F1: a Honda hosszabbított a Red Bullal és a Toro Rossóval is

2019.11.27. 12:31
null
Marko (jobbra) és Horner marad a Hondánál (Fotó:AFP)
Mindkét fél elégedett, így 2021-ig garantáltan marad a Honda és a Red Bull közötti szövetség, azaz a japán motorszállító biztosítja az erőforrásokat a Red Bull és fiókcsapata a Toro Rosso, azaz ahogy majd jövőre már utóbbit nevezik: Alpha Tauri számára, amit Helmut Marko az energiaitalosok főtanácsadója árult el szerdán a Servus TV adásának nyilatkozva.

A Honda tíz év szünet után a McLarennel karöltve tért vissza a Formula–1 mezőnyébe még 2015-ben, de az az együttműködés nem bizonyult sikeresnek, így három év után a japán gyártó inkább a Red Bull juniorcsapatához a Toro Rossóhoz igazolt, majd idén már a Red Bull istállónak is a japánok szállítják az erőforrásokat.

A Red Bull-birodalomhoz tartozó csapatokkal már sokkal gyümölcsözőbb az együttműködés, mint a McLarennel volt. Max Verstappen idén háromszor is győzött, s összesen hétszer állhatott dobogóra az idény során valamely Honda-motor hajtotta autó pilótája.

„Nagy megkönnyebbülés számunkra, hogy 2021-re máris sikerült megállapodnunk és mindkét csapatunk továbbra is a Hondával indulhat majd” – fogalmazott Marko a Servus TV-nek.

A japánok ügyvezető igazgatója, Jamamoto Maszasi elmondta, az idei pozitív eredmények fontos visszacsatolást jelentenek számukra.

„Fontos ugyanakkor, hogy a költségeket egyensúlyban tartsuk, de úgy, hogy közben az élcsapatokkal is tudjuk tartani a lépést” – idézte Jamamoto a Motorsport.com szakportál.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik