F1: így nézhet ki a Haas festése a Rich Energy nélkül – kép

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 11:13
null
Nem alakult jól az együttműködés (Fotó: AFP)
A Haas az F1-es Olasz Nagydíjat követően jelentette be, hogy végleg szakít névadó főszponzorával, a Rich Energyvel. Azóta az amerikai gárda eltüntette a hivatalos nevéből és oldaláról, illetve a közösségi felületeiről is az energiaital-gyártót, most pedig azt is felfedte, miként módosulhat az autó festése a soron következő Szingapúri GP-re.

 

A Haas a 2019-es idény előtt kezdett együttműködésbe a Rich Energyvel, aminek következményekén a gárda szakított a szokásos piros-szürke színvilágával is, s helyette fekete-aranyba öltöztette az idei konstrukciót. A partnerség azonban nem hozta a várt eredményeket, a két fél kapcsolata egyre csak romlott, és végül az Olasz Nagydíjat követően pont került az együttműködés végére.

Az amerikai gárda azóta valamennyi felületéről eltüntette az energiaital-gyártót, sőt a nevéből is eltávolította a cég nevét. A soron következő Szingapúri GP előtt pedig hivatalos oldalán azt is megosztotta, hogyan nézhet ki a VF19-es festése, ami a jelek szerint megtartja az idén használt színkombinációt.

A csapat megtartotta a fekete-arany fényezést (Fotó: Haas)
A csapat megtartotta a fekete-arany fényezést (Fotó: Haas)

 

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik