F1: Grosjean vagy Hülkenberg? – a Haas nagy dilemmában van

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.13. 11:17
null
Ketten versenyeznek a Haas második üléséért (Fotó: AFP)
A Haas F1-es csapata azt ígérte, még szeptemberben döntést hoz arról, milyen pilótafelállással vág neki a 2020-as idénynek. Ám a csapatfőnök, Günther Steiner elárulta, egyelőre nem tudják, kit ültessenek Kevin Magnussen mellé.

 

A Haas hétfőn jelentette be, hogy hosszas huzavona után végelegesen szakít névadó főszponzorával, a Rich Energyvel, és nem sokkal később a hivatalos csapatnevéből, oldaláról és közösségi felületeiről is eltüntette az energiaital-gyártót. Egy fontos változás tehát már megtörtént, az amerikai gárda arról azonban még nem határozott, pontosan milyen pilótapárossal kezdje meg a 2020-as idényt.

Ugyanis bár Kevin Magnussen helye biztos az alakulatnál, a csapatfőnök Günther Steiner elárulta, egyelőre nem tudják eldönteni, hogy a jelenleg is náluk versenyző Romain Grosjeant tartsák-e meg, vagy a Renault-nál ülés nélkül maradó Nico Hülkenberget szerződtessék a dán mellé.

„Ha egyértelmű lenne a helyzet, akkor már rég döntöttünk volna. Azonban nem vagyunk biztosak abban, mi lenne a legjobb a csapat számára. A végső döntést pedig ő ( a tulajdonos, Gene Haas – a szerk.) hozza meg, hiszen ő finanszírozza az istállót. Ennek ellenére kikéri a véleményemet, és együtt megvitatjuk a lehetőségeket, hogy a lehető legjobb döntés szülessen meg a csapat szempontjából" – magyarázta, és azt is felfedte, mennyire bizonytalanok abban, melyik párossal járnának jobban, ám kikötötte, nem az elkövetkező futamok fognak Grosjean sorsáról dönteni.

„Ezt nyomatékosan kiemelem, nem Grosjean versenyről versenyre mutatott teljesítménye lesz a döntő. Nyilván jó eredményeket kell produkálnia, és azzal is tisztában van, mi segíthet vagy ronthat a helyzetén – kötötte ki Steiner, majd elmondta, igazából nem is a pilótafelállás a fő kérdés. – Ez az egész sokkal inkább arról szól, milyen irányba szeretne menni a gárda. Ez a nehezebb döntés."

„Romaint elég jól ismerjük már. Ha épp fut egy rossz hétvégét, az nem jelenti azt, hogy a következőn ne teljesíthetne fantasztikusan. Most a csapat szempontjából kell döntést hoznunk, meg kell határoznunk, merre szeretnénk menni, melyik a jobbik út. Maradjunk annál, amit már jól ismerünk, vagy kipróbáljunk valami újat?" – tette fel a kérdést, és arról is szót ejtett, miért nem kell elsietniük a választást.

A pilótapiacon kevés mozgolódás volt eddig, és jelenleg sincs nagy mozgás utalt arra, nem kell attól tartaniuk, hogy egy másik istálló elhappolja előlük a német vagy a francia versenyzőt. – Nem az a kérdés, egyikük vagy másikuk jó vagy rossz pilóta-e, hiszen Romain képességeivel tisztában vagyunk, és azt is látom, Hülkenberg milyen eredményeket ért el. Inkább az a lényeg, melyikük passzol jobban hosszú távon a csapatba" – emelte ki Steiner, ebből a szempontból pedig a renault-s Alain Prost nem túl jó ajánlólevéllel látta el leváltott versenyzőjét, Hülkenberget.

„Nem lesz könnyű a következő évünk, így fontos volt, hogy motivált pilótát jelöljünk ki. Nem akartunk pesszimista versenyzőt a csapatunkban tudni, ezért választottuk Estebant (Ocon), aki roppant motivált, miután ki kellett hagynia egy idényt. Nico azonban eléggé negatív, mégha bizonyos szempontból igaza is van. Viszont nekünk előre kellett néznünk, és nem szerettünk volna egyáltalán lehúzó erőt, főleg, hogy nehéz év vár ránk" – osztotta meg, pontosan mi állt Ocon szerződtetésének a hátterében, és azt is megosztotta, miért lesznek nehéz helyzetben 2020-ban.

„Fölösleges titkolóznom, 2021-re fogunk összpontosítani. Ennek eredményeképp egy közepes, de az is lehet, hogy egy rossz évünk lesz. Nincs értelme túl sok hangsúlyt fektetni 2020-ra, hiszen utána új szabályok jönnek. Mi is nagyon sok változtatást fogunk végrehajtani a háttérben, és reméljük, magas szinten teljesíthetünk 2021-ben" – jelentette ki Prost.

Legfrissebb hírek

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
15 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
16 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
16 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
Tegnap, 9:54
Ezek is érdekelhetik