F1: Nem tudott előzni – Marko beszélt Gasly lefokozásáról

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2019.08.14. 13:45
null
Marko szerint a Red Bullnak reagálnia kellett Gasly gyenge teljesítményére (Fotó: AFP)
Kemény kritikával magyarázta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és juniorprogramjának vezetője, hogy miért hajtottak végre cserét Pierre Gasly és Alexander Albon között az idény közben.

 

Bár az nyilvánvaló volt, hogy Pierre Gasly nem tudta felvenni a ritmust, amióta „előléptették” Red Bull-versenyzővé, ám mégis hirtelennek mondható a döntés, mely szerint az ülését átadták Alexander Albonnak az idényből hátralévő kilenc futamra. A thaiföldi újonc úgy érzi, hogy megfelelően felkészült a nehezebb feladatra, Helmut Marko pedig elmondta, hogy mi állt Gasly visszafokozása mögött.

„Gaslynak problémája volt, amikor forgalomba került – mondta a Red Bull tanácsadója. – Pozíciókat veszített és nem tudott előzni. Reagálnunk kellett, így lehetőséget adtunk Albonnak a szezon hátralévő részére. Gasly elfoglalja a helyét a Toro Rossónál, aztán meglátjuk, hogy ki vezet jövőre Max mellett.”

Verstappen két győzelmet és összesen 181 pontot szerzett az idén, ráadásul csupán 7 pont a lemaradása a világbajnoki összetett második helyén álló Valtteri Bottasszal szemben. Gasly a Red Bullnál futott versenyek alatt 63 pontig jutott.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
11 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
14 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02