F1: Albon váltja Gaslyt a Red Bullnál – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.08.12. 12:40
null
Gasly a Toro Rossónál fejezi be a 2019-es szezont (Fotó: AFP)
A Belga GP-től kezdve Pierre Gasly helyett Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál. Gasly az idényt a Toro Rosso versenyzőjeként fejezheti be.

 

Akárcsak 2016-ban, ismét szezon közben cserél pilótát a Red Bull. Akkor Max Verstappent „léptették elő” a Toro Rossótól, és ezúttal is a fiókistálló egyik versenyzője kap lehetőség a nagycsapatnál. Nemrégiben ugyanis bejelentették, hogy Pierre Gasly helyét Alexander Albon veszi át.

Gasly az idény előtt kapta meg a Red Bulltól távozó Daniel Ricciardo ülését, ám a szezon első fele nem sikerült túl jól számára. Az eredményei jelentősen elmaradtak Verstappenétől, s egyre erősödtek a pletykák, miszerint az idényt nem a Red Bull versenyzőjeként fejezi be.

A Magyar Nagydíjat követő nyári szünetben pedig biztossá is vált, hogy a Milton Keynes-i székhelyű csapatnál eltöltött 12 verseny után Belgiumtól Gasly ismét a Toro Rossót erősíti. Helyét a nagycsapatnál Albon kapta meg, akinek ez az első idénye a Formula–1-ben, ám eddig igen meggyőzően teljesített.

A 2019-es F1-es világbajnokság a Belga Nagydíjjal folytatódik augusztus 30. és szeptember 1. között.

Legfrissebb hírek

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

F1
2025.12.29. 14:01

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
2025.12.28. 12:30

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
2025.12.24. 13:47
Ezek is érdekelhetik