F1: A mogyoródi pálya a Ferrari helyszíne lesz – Michelisz

MTI MTIMTI MTI
2019.08.01. 11:34
Michelisz Norbert, a túraautó-világkupában (WTCR) szereplő Hyundai pilótája szerint a Ferrari és az olasz istálló négyszeres világbajnok német versenyzője, Sebastian Vettel esélyes lehet a győzelemre a vasárnapi Formula–1-es Magyar Nagydíjon.

A 34 éves magyar versenyző az M4 Sport csütörtök reggeli műsorában azt mondta, ha Vettelnek sikerül hoznia azt a formát, amelyet a Hungaroringen mutatni szokott, akkor az időmérő edzésen futhat egy olyan kört, amellyel az első sorból rajtolhat majd vasárnap.

„Úgy érzem, hogy a mogyoródi pálya a Ferrari helyszíne lesz, és ha Vettelnek sikerül jó pozícióból startolnia, könnyen odaérhet a dobogóra, de akár meg is nyerheti a Magyar Nagydíjat” – mondta Michelisz, hozzátéve, hogy az olasz istálló a versenyautója fejlesztése során az utóbbi hetekben utolérte az addig technikai fölényben lévő Mercedest.

„Volt néhány futam, amelyen Vettelnek akadtak kívülről nézve is furcsának nevezhető hibái, de most jó helyzetben van, mert az autója elég jó ahhoz, hogy meg tudja szorongatni a két Mercedest” – jelentette ki Michelisz.

A magyar versenyző kiemelte, nagy kérdés, hogy a világbajnoki címvédő Mercedes istálló melyik futamtól kezdve alkalmazza majd a csapatutasítást annak érdekében, hogy az ötszörös vb-győztes és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton a lehető legtöbb pontot szerezze a hétvégéken.

„Láttunk már olyat többször, hogy az idény felénél volt egy kialakult erősorrend, ami aztán a nyári szünet után megfordult. Legutóbb tavaly, amikor a Ferrari és Vettel fél távnál még vezetett az összetettben, azután viszont Hamilton és a Mercedes viszonylag simán beelőzte őket” – mondta Michelisz. Hozzátette, a stuttgarti istállónak és a címvédő Hamiltonnak, most pontszámban nagyobb az előnye, mint tavaly Vettelnek volt, ezért a Ferrarinak, valamint az elmúlt három futamból kétszer első Max Verstappennek (Red Bull) az lehet a legfőbb célja, hogy minél előbb a lehető legközelebb kerüljön a vb-pontversenyben Hamiltonhoz.

Michelisz kiemelte, hogy az időmérő edzésnek és a rajtsorrendnek nagy jelentősége van a Hungaroringen, de a második, vagy a harmadik sorból induló pilótáknak sem kell lemondaniuk a dobogós helyezés vagy akár a futamgyőzelem esélyéről.

A 34. Magyar Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
11 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
12 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
13 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
16 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35