F1: marad-e ideje Verstappennek a budapesti éjszakai életre?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.01. 17:55
Hetedik alkalommal rendezték meg a Nagy Futam elnevezésű eseményt Budapesten, a sztárvendég a Red Bull Racing Formula–1-es pilótája, Max Verstappen volt. A 21 éves holland szupertehetség exkluzív interjút adott egy kerekasztal-beszélgetés keretében többek közt az NSO Tv stábjának is. Mesélt arról, hogyan érzi magát Budapesten, van-e reális esélye a világbajnoki címre idén, valamint azt is elárulta, miért nem örül felhőtlenül az Ajax BL-menetelésének.

A Red Bull holland versenyzőjét elsőként arról kérdeztük, mennyivel más ez az év számára, mivel – ha nem is hivatalosan, de – egyértelműen első számú pilótaként könyveli el őt a közvélemény.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE VAGY AZ ALSÓ KÉPRE!

Számomra nincs sok különbség az idei és a tavalyi év között. Nem érzem azt, hogy én lennék az első számú versenyző, és a csapaton belül sem mondta ki senki ezt. Gasly és én egyenlő lehetőségekkel versenyzünk. Azt csinálom most is, amit eddig: próbálom a legjobb visszajelzéseket továbbítani a csapat felé, hogy az autó melyik részén kellene fejleszteni” – mondta Verstappen.

Max Verstappen arra a kérdésre, hogy korábbi csapattársa, Daniel Ricciardo és jelenlegi pilótapárja, Pierre Gasly között mi a differencia, viccesen azt felelte, hogy Ricciardo ausztrál, Gasly pedig francia.

Verstappent sokan Charles Lerclerc-rel mérik össze azonos koruk, illetve kiemelkedő tehetségük miatt, ám a holland szerint egyáltalán nem biztos, hogy a következő évek az ő rivalizálásukról fognak szólni.

„Ez azon múlik, hogy kinek van jobb autója. Rengeteg kivételes képességű versenyző van a világon, de kell a jó autó ahhoz, hogy kiemelkedően tudj teljesíteni és futamokat nyerj. Ez csapatverseny” – fogalmazott a holland.

Verstappen szerint jól kezdték az idei évet, de még mindig sokat kell fejleszteniük ahhoz, hogy csökkentsék a távolságot a Mercedesszel szemben. Továbbá kijelentette, hogy mind a Red Bull, mind a Honda számára a világbajnokság megnyerése a cél az elkövetkezendő években.

Végül a 21 esztendős pilótát arról is megkérdeztük, örül-e az Ajax Bajnokok Ligája-sikerének, amire meglepő módon azt válaszolta, hogy annyira azért nem, mivel ő PSV-szurkoló, viszont Frenkie de Jongék teljesítménye mindenképp jó hatással van a holland futballra.

 

Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
3 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
9 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
11 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
2026.07.01. 22:42

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:19

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42
Ezek is érdekelhetik