F1: Alonso is vezetheti a McLarent a barcelonai teszten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.31. 11:14
A spanyol Marca értesülései szerint a Formula–1-ből a 2018-as idény végén visszavonuló Fernando Alonso is részt vehet a kollektív téli teszteken Barcelonában. A kétszeres világbajnok állítólag utolsó F1-es csapata, a McLaren új autóját tesztelheti.

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója már korábban is beszélt arról, hogy bár versenyzőként Fernando Alonso elhagyta a Formula–1-et, szeretnék, ha tapasztalatival a jövőben is segítené a McLaren munkáját. A hírek szerint ez olyannyira megvalósulhat, hogy Alonso a két négynapos teszt egyikén fél napig tesztelheti korábbi csapata 2019-es autóját.Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója már korábban is beszélt arról, hogy bár versenyzőként Fernando Alonso elhagyta a Formula–1-et, szeretnék, ha tapasztalatival a jövőben is segítené a McLaren munkáját. A hírek szerint ez olyannyira megvalósulhat, hogy Alonso a két négynapos teszt egyikén fél napig tesztelheti korábbi csapata 2019-es autóját.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az F1-es teszt – és egyéb, a királykategóriát érintő projektek – mennyire fér bele a spanyol pilóta idejébe. Alonso a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) néhány futama mellett a májusi Indy 500-ra is készül – már csupán az utóbbi szükséges ahhoz, hogy megszerezze a „triple crownt”.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
4 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
11 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
14 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
15 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
16 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
19 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
19 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik