F1: a Liberty máris eladná a száguldó cirkuszt? – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.28. 11:11
null
Ecclestone (balra) visszatérhet? (Fotó: AFP)
Két és fél évvel ezelőtt több mint 8 milliárd dollárt fizetett a Liberty Media Group Bernie Ecclestone-nak, amikor megvette tőle a Formula–1 tulajdonosi jogait, ám sajtóhírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy az amerikai cég máris megválna a befektetéstől, miután a bevezetett új ötletek nem feltétlenül váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A Liberty Media korábban a versenynaptár bővítését, új helyszíneket, izgalmasabb versenyeket, a szurkolói élmény javítását ígérte, ám ezekből a 2017. elején megvalósult teljes hatalomátvétel óta vajmi kevés valósult meg.

A versenynaptár ugyan bővült – a 2017-es 20 futam után tavaly és idén már 21 futam lesz –, ám új helyszínként csupán Azerbajdzsán mutatkozott be a naptárban – 2017-ben –, ami még nyilván nem tekinthető a Liberty eredményének.

A versenyek izgalmasabbá tétele meglehetősen szubjektív szempont, ugyanakkor tény: az elmúlt két év 41 versenyéből 23-at a Mercedes valamelyik pilótája – 21-szer Lewis Hamilton – nyert meg, s a konstruktőri bajnoki címet is mindkét évben a német istálló szerezte meg.

A Liberty ígérte szurkolói élmény javítását célzó intézkedések sem feltétlenül találtak elsöprő támogatásra a rajongók körében, elég csak a rajtrácslányok eltávolítására vagy éppen a nagy hévvel beharangozott, aztán csúnyán elhasaló internetes közvetítésre gondolni – pozitívumként maximum a tv-közvetítések során a fedélzeti kamerák képénél a glóriára vetített virtuális sebességmérőt említhetjük.

A sportvilág pénzügyi vonatkozásaival foglalkozó johnwallstreet.com úgy értesült, hogy a Liberty Media vezetői fontolgatják az F1-es tulajdonrészük eladását, vagy legalábbis további befektetők bevonását – a lap szerint nem elképzelhetetlen, hogy éppen Bernie Ecclestone veheti vissza a részvénycsomag egy részét.

Hogy ebből mennyi az igazság, azt nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a 88 éves üzletember rendelkezik a megfelelő tőkével és tudásbázissal, hogy azonnal visszatérjen a sportág tulajdonosi körébe, ráadásul a 8 milliárd dolláros eladási ár töredékéért kerülhetne vissza.

Korábban egyébként Ecclestone többször is elmondta, nem sok mindent lát, amit a Liberty vezetői jól csinálnának a sportág környékén.

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50