F1: Hamiltonnal bajnokságot nyert volna a Ferrari – Montezemolo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 08:58
null
Motezemolo úgy véli, idén Hamilton jelentette a különbséget (Fotó: AFP)
A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elismeri, Sebastian Vettel döntő hibákat követett el a Formula–1 2018-as szezonjában, miközben úgy véli, a maranellói istálló Lewis Hamiltonnal a volán mögött bajnokságot is nyerhetett volna.

 

Sebastian Vettel nyitotta erősebben a 2018-as szezont, ám az utolsó 11 versenyen míg a német több hibát is elkövetett, addig vb-riválisa, Lewis Hamilton szintet lépett és már az idény 19. nagydíján, Mexikóban bebiztosította az egyéni címét.

A brit után pedig Brazíliában a Mercedes is behúzta a konstruktőri bajnokságot, így a Ferrari újabb évet volt kénytelen cím nélkül zárni. Ám az olasz gárda korábbi elnöke, Luca di Montezemolo úgy véli, ha Hamilton vezeti az SF71-H kódjelű autót, akkor teljesen másképp alakul az idény: a maranellóiak bajnokságot nyernek.

„Idén Hamilton jelentette a különbséget, miközben a valaha volt legjobb szezonját futotta. Voltak neki is rossz pillanatai és volt krízisben is, azonban Hamiltonnal bajnokságot nyert volna a Ferrari" – jelentette ki az olasz a Rai rádiónak nyilatkozva.

„Viszont Vettelt sem szabad leírni, hiszen egy versenyképes autóval újraépítheti magát – magyarázta, majd a gárda teljesítményére is kitért. – Ez egy teljesen más Ferrari, mint amelyet 2014 októberében otthagytam. Más a mentalitás is. Egy nagyon jó autóval rendelkeztek idén, ami bizonyos helyzetekben még a Mercedesénél is jobb volt, azonban valami mégis hiányzott a végén."

„Vettel döntő hibákat követett el, de a Ferrarinak támogatni kell őt. Nagyon magas szintet képvisel és mindig közel állt a csapathoz. Szóval a Ferrarinak mellette kell állnia, főleg most, hogy egy ilyen tehetséges, fiatal srác érkezik a gárdához, mint Charles Leclerc" – emelte ki, majd Michael Schumacherre is kitért.

„Schumacher is követett el hibákat az elején, a legfontosabb pontosan ezért az, hogy zárt ajtók mögött egyenesen kommunikáljunk egymással, míg a nyilvánosság előtt támogassuk a csapatot" – zárta a gondolatait.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
2 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
3 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
21 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
Tegnap, 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11
Ezek is érdekelhetik