F1: Williams vagy Ferrari? – Kubica néhány napon belül dönthet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.10. 11:06
null
Kubica úgy véli, hogy kényelmes helyzetben van (Fotó: AFP)
Elmondása szerint kényelmes helyzetben van Robert Kubica, akinek több lehetősége is akad a következő szezont tekintve. Az Autosport szerint jelenlegi csapata, a Williams versenyzői szerződést ajánlott neki 2019-re, de akár az is előfordulhat, hogy a Ferrarinál köt ki.

 

Hat évvel a hatalmas balesete után, az idei szezont megelőzően lehetősége nyílt Robert Kubicának, hogy visszatérjen a Formula–1 mezőnyébe. A Williams azonban végül Szergej Szirotkinnak adta azt az ülést, amire Kubica is vágyott, így meg kellett elégednie a teszt- és tartalékversenyzői állással.

A legfrissebb hírek szerint azonban a grove-i istállónál olyannyira fontolóra vették, hogy jövőre mégis lehetőséget adnának a lengyelnek, hogy már ajánlatot is tettek neki, amire ha rábólint, ő lesz George Russell csapattársa a következő szezonban. Kubica azonban nem sietné el a döntést.

„Azt hiszem, hogy nagyon közel járunk a döntéshozatalhoz. Az én szemszögemből nézve közeledik a fejemben lévő határidő – árulta el az egyszeres futamgyőztes. – Néhány napon belül eldönthetem, mit is szeretnék csinálni és mit gondolok a legjobb iránynak a számomra. Kényelmes helyzetben vagyok, de ezt már hetek óta mondogatom. Olyan dologgal foglalkozhatok, ami valamilyen módon érdekel, az pedig magabiztosságot ad, hogy olyat csinálhatok, amit élvezek.”

„Sok múlik azon, hogyan döntök és milyen irányba szeretnék menni. Vagyis hogy versenyezni akarok-e és ha igen, hol. Kombinálhatom-e a dolgokat vagy csak egy dologra koncentrálok, ahogy mondjuk idén tettem. Ahogy mondtam, van egy határidőm és ezt tiszteletben tartom. Ez a következő néhány napot jelenti, utána pedig meglátjuk, hogyan tovább” – vázolta fel a lehetőségeket Kubica.

A lengyel tesztpilóta másik opcióként a Ferrarira gondolt, ugyanis az is előfordulhat, hogy – bár jövőre sem lesz állandó versenyző – a mostanihoz hasonló szerepet tölt be, csak a Williams helyett a maranellóiaknál.

„Mindig mondtam, hogy amikor az F1-ről álmodsz gyerekként, majd versenyzővé válsz, két dologra vágysz: világbajnoki címet akarsz nyerni vagy vezetni akarod az egyik vörös autót – mondta Kubica. – Korábban közel jártam az utóbbihoz, de végül nem jött össze. Azonban nem tekinthetek vissza, előre kell néznem. Érdekes dolog lenne, de jobban meg kell vizsgálnom a helyzetet, amikor egy topcsapattal dolgozom. Jó lehetőség lenne a szakmai oldalról nézve, de az érzelmi szemszögből is érdekesnek ígérkezik.”

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
16 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50