E-sport: siker Spában, remekel a Mercedes magyar versenyzője

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2018.11.02. 12:32
null
A szimulátorklasszis Bereznay Dánielt 66 ezer jelentkező közül választotta ki a Mercedes (Fotó: f1esport.com)
Ahogy a valóságban, úgy a Formula–1-es e-sport bajnokságban is sikert sikerre halmoz a Mercedes, többek között magyar versenyzőjének, Bereznay Dánielnek köszönhetően. A csapat büszke a játékosra.

 

Az F1 irányítói nagy energiát fektetnek a sorozat hivatalos e-sport bajnokságának népszerűsítésébe, így a szimulátorok királyainak versenyeit egyre többen követik nyomon.

A nagyság átka
Bereznay Dániel nagyon közel állt ahhoz, hogy a valóságban is megtapasztalja, milyen érzés F1-es autóval száguldani, az idei Magyar Nagydíjon ugyanis szerepelt a kétüléses program vendéglistáján. A bökkenő csak az, hogy a magyar szimulátorklasszis majd’ két méter magas, és bárhogy is próbálták, egyszerűen nem tudták begyömöszölni az átalakított Minardiba.

Presztízs szempontjából sokat számít, hogy a bajnokságban a tíz F1-es csapatból kilenc is szerepel, és hogy az istállók a tengerentúli sportokhoz hasonlóan hivatalos drafton választották ki versenyzőiket az idény elején. Egy idényben három nagyszabású, élő show-eseményt rendeznek, amelynek keretében az egyenlő feltételek érdekében minden versenyző ugyanott, ugyanolyan szimulátorokon csap össze egymással.

Az első két forduló három, az utolsó pedig négy futamból áll, így az év végén tíz verseny alapján hirdetnek végeredményt. A 66 ezer online jelentkezőből a Mercedes választása mások mellett a magyar Bereznay Dánielre esett, aki szerdán a szezon hatodik versenyén első futamgyőzelmét aratta a legendás spái aszfaltcsíkon. A bajnokság harmadik helyén álló 18 éves játékos már eddig is szorgosan gyűjtötte a dobogós helyezéseket, és csapattársa, a tavalyi bajnok Brendon Leigh sikereit kiegészítve fontos szerepe van abban, hogy a Mercedes a virtuális világban is toronymagasan vezeti a konstruktőri tabellát.

Érdemes megjegyezni, hogy a német csapat nagyon komolyan veszi az e-sport projektet, ami abból is látszik, hogy közösségi médiafelületein a napokban felváltva dicsőítette az ötszörös világbajnok Lewis Hamiltont, valamint virtuális versenyzőit, Bereznayt és Leigh-t. A 200 ezer dollár összdíjazású finálét november 16–17-én rendezik meg Londonban.

Egy idényben három nagyszabású, élő show-eseményt rendeznek (Fotó: f1esport.com)
Egy idényben három nagyszabású, élő show-eseményt rendeznek (Fotó: f1esport.com)
Az F1 irányítói nagy energiát fektetnek a sorozat hivatalos e-sport bajnokságának népszerűsítésébe (Fotó: f1esport.com)
Az F1 irányítói nagy energiát fektetnek a sorozat hivatalos e-sport bajnokságának népszerűsítésébe (Fotó: f1esport.com)
Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
Tegnap, 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
Tegnap, 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12