F1: megvannak a Haas 2019-es pilótái – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 10:42
Kevin Magnussen és Romain Grosjean marad a Haas amerikai Formula–1-es csapat két pilótája a következő idényre – jelentette be az istálló a hivatalos honlapján.

Grosjean 2016,Magnussen 2017 óta a Haas pilótája, vagyis egymás után a harmadik évüket kezdik meg együtt az amerikai istállónál.Grosjean 2016,Magnussen 2017 óta a Haas pilótája, vagyis egymás után a harmadik évüket kezdik meg együtt az amerikai istállónál.

„Az elejétől kellettek nekünk tapasztalt pilóták, hogy felgyorsítsuk csapatunk fejlődését. Drasztikus javuláson mentünk át az utóbbi évhez képest, így nem volt nehéz döntés marasztalni a versenyzőinket– nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

A konstruktőrök versenyében jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el az amerikai csapat.

A szezon a hétvégén az Orosz Nagydíjjal folytatódik.


AZ EDDIG BEJELENTETT 2019-ES PILÓTAFELÁLLÁSOK
CsapatMotor
Versenyzők
MercedesMercedes
Lewis Hamilton Valtteri Bottas
FerrariFerrariSebastian Vettel
Charles Leclerc
Red Bull
Honda
Max Verstappen
Pierre Gasly
RenaultRenault
Daniel Ricciardo
Nico Hülkenberg
HaasFerrari
Romain Grosjean
Kevin Magnussen
Force India (új néven)
Mercedes
?
?
McLaren
Renault
Carlos Sainz Jr.
Lando Norris
Toro Rosso
Honda
?
?
SauberFerrari
Kimi Räikkönen
Antonio Giovinazzi
WilliamsMercedes
?
?
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 452
2. Ferrari 415
3. Red Bull-TAG Heuer 274
4. Renault 91
5. Haas-Ferrari 76
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 32
8. Toro Rosso-Honda 30
9. Alfa Romeo Sauber 21
10. Williams-Mercedes 7
Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
4 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
7 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
8 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
11 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
Tegnap, 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik