F1: A Ferrari motorja erősebb, mint a Mercedesé – Rosberg

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 11:20
null
Rosberg szerint a Ferrari a motor terén is lekörözte legnagyobb riválisát (Fotó: AFP)
A Mercedes a legerősebb területén, vagyis az erőforrást illetően is hátrányba kerülhetett a Ferrarival szemben – állítja belső forrásra hivatkozva 2016 világbajnoka, Nico Rosberg.

 

A Mercedes domináns érája a V6-os hibridek bevezetésével kezdődött, és egészen az előző idényig ki is tartott. A Ferrari azonban fokozatosan egyre közelebb kezdett kerülni a riválisához, s mostúgy tűnik, a címvédő gárda előnye nemcsak elfogyott, hanem még a legerősebb területén is hátrányba fordult át.

Ezt támasztják alá Nico Rosbergszavai, aki belső információkra hivatkozva elmondta, a maranellóiak a motor tekintetében nőttek a németek fölé.

„Belső forrástól tudom, miért ilyen jók. Most már a Ferrari motorja erősebb, mint a Mercedesé, ugyanis fejlesztettek a turbófeltöltőn, és az energia-visszanyerésük is hatékonyabb lett" – jelentette ki, majd azt is elárulta, mekkora lehet az erőforrások közötti különbség.

„Nem beszélhetünk nagy differenciáról, de a Ferrari mindenképpen jó munkát végzett– magyarázta, azonban amikor arról kérdezték, szerinte ki lesz idén a végső győztes, akkor már nem az olaszok mellett tette le a voksát. – A motorból adódó hátrány ellenére is úgy vélem, Lewis (Hamilton) szerzi meg a világbajnoki címet. A Mercedes hihetetlenül erős csapat" – dicsérte volt munkaadóját.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
15 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
19 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik