F1: már nem a korábbi világbajnok menedzseli Kubicát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.21. 16:32
A Williams tartalék pilótája, Robert Kubica bejelentette, már nem tagja a menedzseri csapatának a 2016-os Formula–1-es világbajnok, Nico Rosberg.

A tavalyelőtti világbajnok tavaly csatlakozott a lengyel pilótát segítők csapatához, hogy közreműködjön abban, hogy Kubica hét kihagyott év után ismét állandó versenyző legyen a száguldó cirkuszban. Hiába vetette be azonban magát és kapcsolatait Rosberg Kubica érdekében, a Williams a távozó Felipe Massa helyére Szergej Szirotkint szerződtette a lengyel helyett, így azóta már a két jó barát nincs munkakapcsolatban.

Kubica menedzseri csapatának már nem tagja Rosberg (Fotó: AFP)
Kubica menedzseri csapatának már nem tagja Rosberg (Fotó: AFP)

Kubica elárulta, miután nem sikerült versenyzői ülést kapnia, már nem dolgoznak együtt Rosberggel, ami nem azt jelenti, hogy megszakítottak minden kapcsolatot.

„Igazából véve formálisan nem történt meg a szakítás, pusztán arról van szó, hogy már nem dolgozunk együtt olyan szorosan. Eredetileg is arról volt szó, hogy Nico csak a 2017-es egyeztetéseken segít. A kapcsolatunk továbbra is jó, ő is csinálja a dolgát, meg én is, Nico ráadásul nagyon elfoglalt, meg családja is van, szóval ezért nem is nagyon ér rá, de azért kapcsolatban vagyunk továbbra is, csak nem olyan szorosban, mint tavaly” – magyarázta Kubica.

A két pilóta gyerekkoruk óta barátok, kapcsolatuk még a junior-formulaszériák világában kezdődött, s azóta sem szakadt meg, így érthető, ha Kubica nem zárkózik el attól, hogy a jövőben esetleg ismét kérje világbajnoki exversenyzőtársa segítségét.

„Nem csak rajtam áll, hogy esetleg később ismét együttműködjünk. Sok függ az adott helyzettől, meg a körülményektől. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – fogalmazott a lengyel.

A kép két szélén öt világbajnoki cím, középen pedig Kubica (Fotó: AFP)
A kép két szélén öt világbajnoki cím, középen pedig Kubica (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
11 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik