F1: Ecclestone szerint túl sokat nyer a Mercedes

MTI MTIMTI MTI
2018.04.03. 11:41
null
Ecclestone ismét szót kért (Fotó: AFP)
Több esélyegyenlőséget szeretne látni a Formula–1-ben Bernie Ecclestone, a „száguldó cirkusz” korábbi vezetője.

„A gyártóknak meg kell érteniük, hogy kiegyensúlyozottabb mezőnnyel vonzóbbá válna a sportág. A közönségnek nem szabad már a futam előtt tudnia, hogy ki fog nyerni, mivel egy-két motor messze túlszárnyalja a többit” – érvelt a 87 éves üzletember a Die Welt című német lapnak.

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a hétvégi F1-es Bahreini Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ami az utóbbi négy pilóta- és konstruktőri világbajnoki címet besöprő Mercedes hegemóniáját illeti, a brit Ecclestone közölte: nagy rajongója a német istállónak, de véleménye szerint túl sokat nyer.

A volt ügyvezető elmondta, csodálkozik, hogy az őt tavaly leváltó amerikai tulajdonosok eddig alig változtattak a szabályokon – még akkor is, ha még érvényben lévő keretszerződések korlátozzák őket.

A következő, bahreini verseny előtt az új vezetőség ismerteti a csapatokkal a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Néhány istálló – köztük a Ferrari – már jelezte, hogy nem ért egyet a tervezett változásokkal.

„A Ferrari kivonulása igazi mélyütés lenne a Formula–1-nek, úgyhogy az ilyen megnyilvánulásokat komolyan kell venni” – figyelmeztetett Ecclestone.

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50