F1: Kvjat tehetségesebb volt, mint Gasly és Hartley – Marko

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.16. 16:36
null
Kvjat már leadta a Bikák szerelését (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben szereplő Red Bull juniorprogramjának vezetője, dr. Helmut Marko elárulta: a szezon közben menesztett Danyiil Kvjatot tehetségesebb pilótának tartja, mint a Toro Rosso jövő évi párosának tagjait – igaz, szerinte az orosznak a jó kezdés után mentális problémája lett, amelyre nem találtak megoldást.

 

A száguldó cirkuszban a Red Bull és a Toro Rosso színeiben összesen négy évet eltöltő Danyiil Kvjat, az F1 történetének második orosz pilótája, kétszer állhatott dobogóra – 2015-ben második lett a Hungaroringen, 2016-ban harmadik Kínában –, aztán az orosz verseny után visszaküldte a Red Bull a Toro Rossóhoz, ahonnan az idei szezon során előbb Szingapúr után jegelték két futamra, majd az Egyesült Államok Nagydíját követően végleg elküldték a csapattól.

Ennek fényében némileg meglepő, amit a Red Bull juniorprogramjának vezetője, dr. Helmut Marko mondott az összesen háromszor lefokozott, majd menesztett pilótáról.

„Úgy vélem, Kvjat mindent egybevetve tehetségesebb volt, mint a Toro Rosso jelenlegi párosa, Pierre Gasly és Brandon Hartley. Főleg az első évében a Toro Rossónál, majd az első Red Bull-os idényében mutatta ezt meg, de aztán drasztikus zuhanás következett be a teljesítményében. A fékkel és a gumikkal olyan gondjai voltak, amelyek Ricciardónál szóba sem kerültek" – fogalmazott Marko.

„Valami fejben romlott el nála, nagyon visszaesett a sebessége, elvesztette a korábbi nyugodtságát. Sok mindent megpróbáltunk, hogy visszatérjen esetleg a sebessége, a rajtoknál történt baleseteket sem kezelte túl szerencsésen. Teljesen begubózott, és senkinek sem fogadta meg a tanácsait, nem hagyta, hogy megmondjuk neki, mit kellene tennie" – idézte fel Marko, hogy miért kerülhetett sor a Kvjattal való szakításra.

Az orosz pilótának jelenleg nincs 2018-ra érvényes F1-es ülése, egyetlen lehetősége van még: ha a Williamsnél Szergej Szirotkin szerződtetése kútba esik, akkor ő lehet a brit istálló másik pilótája Lance Stroll mellett.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
18 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
18 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
21 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02