F1: brit tinédzser lesz a McLaren teszt- és tartalékpilótája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.06. 15:57
A 18. születésnapját jövő hétfőn ünneplő brit Lando Norris lesz jövőre a McLaren Formula–1-es csapat teszt- és tartalékpilótája.

Az istálló hétfőn jelentette be, hogy a spanyol Fernando Alonso és a belga Stoffel Vandoorne mögött Norris a tartalék.

A 17 esztendős versenyző ebben az idényben részese volt a McLaren fiatal pilótákat támogató programjának, már több tesztelésen is átesett. A tervek szerint Norris – aki idén Európa-bajnok lett a Formula–3-ban – jövőre a Formula–2-es sorozatban szerepel.

Zak Brown igazgató kiemelte: Lando kiemelkedő tehetség, a nyári tesztjei meggyőzőek voltak, és bizonyította, hogy képes szintet lépni. Hozzátette: az istálló a maga részéről mindent megtesz, hogy Norris elérje az álmát, és Formula–1-es pilóta váljon belőle.

Norris világbajnok honfitársa, a visszavonult Jenson Button helyét veszi át.

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac tesztfestést mutatott be – képek

F1
5 perce

Vb-címet ért a kitartás, a hit és a lojalitás – Lando Norris-sorozat, 3. rész

Képes Sport
8 perce

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
6 órája

Az Audi bejáratta a 2026-os autóját; teljessé vált az F1-es menetrend

F1
2026.01.10. 12:31

Norris: Szívesen harcolnék az idén többet Hamiltonnal

F1
2026.01.08. 19:44

Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Képes Sport
2026.01.07. 08:34

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb dolog az F1-ben

F1
2026.01.06. 10:42

A Mercedes és a Williams ismertette az autóbemutatója dátumát; a Cadillac bejelentést tett

F1
2026.01.06. 09:35
Ezek is érdekelhetik