Napsütésben, piros sisakban is Hamilton Texas ura

Vágólapra másolva!
2017.10.20. 20:51
null
A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton eddig utolérhetetlenül száguld Austinban
A Formula–1-es Amerikai Nagydíj első szabadedzéséhez hasonlóan a másodikon is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A Mercedes vb-éllovasát Max Verstappen követte a Red Bull-lal, majd Sebastian Vettel a sokáig a bokszban vesztegelő Ferrarival, amelyen a lágy gumikat az első mért körében tönkretette egy kicsúszással, és a versenyszimulációs időszak nagy részét is ki kellett hagynia. Szombaton 23 órakor kezdődik az időmérő!

A ködös, őszies, részben esőben lezajló első szabadedzés után már barátságosabb idő fogadta az F1 mezőnyét Austinban. A második kilencvenperces tréningen Danyiil Kvjat Szingapúr után először ülhetett autóba, ennek ellenére az orosz versenyző továbbra sem elégedett a helyzetével. Kvjat mellett Pascal Wehrlein is visszafoglalhatta a helyét a délutáni gyakorlása, miközben a Williams három másodperces késedelem miatt fizethet még hatalmas árat.

39. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:36.335
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.668
OKTÓBER 21., SZOMBAT
18.00–19.00: 3. szabadedzés
23.00–0.00: időmérő edzés
OKTÓBER 22., VASÁRNAP
21.00: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
A HÁTRALÉVŐ FUTAMOK
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj
November 26., 14.00: Abu-dzabi Nagydíj

Az első szabadedzésen mért kör nélkül maradó Fernando Alonso szinte azonnal pályára hajtott, mialatt a spanyol helyett ezúttal Sebastian Vettel maradt idő nélkül több mint fél órán keresztül. A német hibázott az első lágy keverékes körén, végül a kavicságy fogta meg a Ferrarit. Bár a teljes szettjét leírta, mégis komolyabb fennakadás nélkül tudta folytatni a tréninget. Vettel szerelőinek ennek ellenére akadt némi munkájuk az edzés végén is, a bokszban elvesztegetett idő eredményeként pedig a német csupán 11 kört tudott teljesíteni.

A sisakját pirosra váltó Lewis Hamilton körrekordot jegyezve adott bő hat tizedet Bottasnak, ráadásul márkatársa lemaradása nemcsak az időben, hanem a helyezésekben is megmutatkozott. A két Mercedes közé Max Verstappennek és Vettelnek is sikerült beékelődnie, előbbi hátránya majd' négy, míg utóbbié több mint 5 tized volt. A Mercedes, Red Bull, Ferrari alkotta sormintát Ricciardo és Räikkönen egészítette ki, míg mögöttük Alonso bizonyult a leggyorsabbnak, akinek egy ideig az autóját is szerelni kellett, mivel megsérült az egyik kerékvetőn.

HAMILTON VILÁGBAJNOK AUSTINBAN, HA…
…nyer, és Vettel nem végez az első ötben
…2. lesz, Vettel nem végez az első nyolcban, miközben Bottas sem nyer

Két gárda is új felállásban autózott: a visszatérő Kvjat 1.2 másodperccel, Sainz pedig mindösszesen öt ezreddel előzte meg újdonsült csapattársát. A legnagyobb különbség eközben a Williams-versenyzők között volt tapasztalható. Felipe Massát és Lance Strollt nyolc pozíció és körülbelül másfél szekundum választotta el egymástól.

Az első tízbe még a két Force India fért be Sergio Pérez, Esteban Ocon sorrendben.

Folytatás közép-európai idő szerint szombat este hat órakor a harmadik szabadedzéssel!

AMERIKAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34.668 átlag: 209.646 km/ó 26 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:35.065 0.397 mp h. 30
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:35.192 0.524 11
4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:35.279 0.611 39
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:35.463 0.795 24
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:35.514 0.846 29
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:36.304 1.636 28
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:36.460 1.792 30
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:36.481 1.813 28
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:36.490 1.822 34
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:36.529 1.861 30
12. Nico Hülkenberg német Renault 1:36.534 1.866 18
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:36.761 2.093 40
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:37.285 2.617 17
15. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:37.463 2.795 31
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:37.788 3.120 27
17. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Renault 1:37.987 3.319 41
18. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:38.165 3.497 35
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:38.262 3.594 22
20. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:38.387 3.719 26

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
7 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
9 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
10 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
11 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
14 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
15 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
19 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
22 órája
Ezek is érdekelhetik