F1: Két lábbal a földön kell állnunk – Arrivabene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.15. 12:07
Sebastian Vettel révén a Ferrari a szezon eddigi hét versenyéből hármat megnyert, de csapatfőnökük, Maurizio Arrivabene szerint nem szabad elbízni magukat, és a történelmi győzelmek után is hamar vissza kell rázódniuk a munkába.

Vettel idén a Bahreini, az Ausztrál és a Monacói Nagydíjon sem talált legyőzőre, a hercegségben ráadásul tizenhat év után tudott újra Ferrari-pilóta diadalmaskodni. Ennek természetesen Maurizio Arrivabene is nagyon örült, de hozzátette, hosszú az idei szezon, és a végső győzelemig csak kemény munkával juthatnak el.

„Nem ünnepeltünk sem a bahreini, sem a melbourne-i győzelmünk után – emlékezett vissza. – Két lábbal a földön kell állnunk, hiszen messze van még a szezon vége. Persze nagyon örültünk, amikor hosszú évek után újra nyerni tudtunk Monacóban. Történelmi siker volt, de aztán ránéztünk a versenynaptárra, és belegondoltunk, hány futam van még hátra, szóval leszegtük a fejünket, és újra nekiálltunk dolgozni.”

A Monacóban aratott győzelmek önmagukban is különlegesek, az olaszoknak ezért minden okuk meglett volna az ünneplésre, Arrivabene szerint azonban a csekély lazítás után máris visszatértek a munkához.

„Ünnepeltünk kicsit Monacóban, de aztán rögtön visszatértünk a bokszunkba, elkezdtünk összepakolni, másnap pedig mentünk is vissza Maranellóba, ahol a hétfő reggeli megbeszélésen már mindenki a követező versenyre koncentrált” – mondta az olasz csapatfőnök.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2026.02.05. 09:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik