F1: Kvjat szerint ezt Magnussen nagyon benézte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.15. 19:15
Egészen az utolsó előtti körig szépen alakult a Spanyol Nagydíj Kevin Magnussen, a Haas-Ferrari versenyzője számára, akkor azonban egy előzés során összeütközött Danyiil Kvjattal, aminek következtében a dán defektet kapott, és visszaesett a mezőny végére. Kvjat szerint egyértelmű, ki volt a hibás az ütközésért.

Kevin Magnussen mindkét Toro Rosso-pilótával csatázott a Spanyol Nagydíjon. A futam elején hosszú körökön keresztül hárította sikeresen Carlos Sainz támadásait, majd a virtuális biztonsági autós fázis alatt mindketten a bokszutcába hajtottak friss abroncsokért, de még onnan kijövet sem hagytak fel a csatázással. A látványos esetet a versenybíróság vizsgálta is, de végül egyikőjüket sem büntette meg.

A futam végén Magnussennek Sainz csapattársa, Danyiil Kvjat ellen is védekeznie kellett, azonban az utolsó előtti körben az orosznak sikerült elmennie a dán mellett, aki azonnal megpróbált visszatámadni. A két autó összeért, de míg Kvjaté nem sérült meg, Magnussen defektet kapott, így kénytelen volt kihajtani a bokszba kereket cserélni. Günther Steiner, a Haas-Ferrari csapatfőnöke védelmébe vette pilótáját, mondván, egyszerű versenybaleset történt, Kvjat szerint azonban egyértelmű, hogy Magnussen hibázott.

„Belém jött, és ezzel defektet okozott magának. Már egyautónyi távolságra voltam előtte, de vissza akarta venni a pozíciót, és belém hajtott. Nincs min vitatkozni" – mondta a futamot követően Kvjat, aki ennek ellenére nem gondolja, hogy beszélnie kellene Magnussennel az esetről.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
16 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
18 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
18 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
21 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35