F1: Alonso bárkivel tárgyal, ha nem győzi meg a McLaren

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.12. 09:15
Fernando Alonso kijelentette, ha a McLaren októberig nem képes meggyőzni arról, hogy 2018-ban versenyeket tud majd nyerni, bárkivel szóba áll, hogy a jövőjéről tárgyaljon.

„Szeretem az idei F1-et,mindenképpen szeretnék itt versenyezni a jövőben is – mondta Alonso Barcelonában. – Jól érzem magam a csapatnál, de nem nyerünk. Ha mostantól szeptemberig vagy októberig sikerül annyit fejlődnünk, hogy esélyt lássak a 2018-as győzelemre, örömmel maradok. Ha nem, bárkivel tárgyalok a jövőről.”

Alonso szerint most még képtelenség megmondani, mit hoz a jövője. Már szóba került, hogy visszamegy a Renault-hoz, de ehhez korábbi csapatának is sokat kell még javulnia.

„Majd a nyári szünetben gondolkozom. Most nem könnyű, hiszen az Indy 500 leköti a figyelmemet, nem tudok másra figyelni. Ősszel meglátom, megkeres-e olyan csapat az F1-ben, amellyel a bajnoki címért csatázhatok, vagy más kategóriában jobb esélyem lesz a győzelemre” – mondta Alonso, aki megkapja a McLarentől az Indy 500-as autóját, és várhatóan egyet az idei F1-es gépei közül is.

 

Legfrissebb hírek

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
1 órája

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
3 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
8 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
Tegnap, 21:25

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00