F1: „Fájdalmas, hogy a Mercedes és a Ferrari más kategória”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.14. 18:14
Hiába tűnt úgy, hogy idén csökkenhet a különbség a csapatok között, és izgalmasabb csatákat láthatunk, Carlos Sainz Jr., a Toro Rosso versenyzője szerint a topcsapatok még mindig nagyon messze vannak a többiektől.

Bár a szezon első két versenyén láthattunk néhány izgalmas párharcot, Sainz szerint a középcsapatoknak esélyük sincs harca szállni a topcsapatok ellen, ami nagyon rosszat tesz a sportágnak.

„Számomra ők teljesen különálló kategória, ezért nem is figyelek rájuk – ismerte el a spanyol. – Vicc, hogy már nem is igazán versenyzünk ellenük, nincs esélyünk a dobogóra. Ez kissé fájdalmas a számomra, de elismerem, ha a Ferrari vagy a Mercedes versenyzője lennék, nem érdekelne a dolog. Nem tetszik, hogy ekkora az eltérés a csapatok között, de talán ezt még Hamilton sem élvezi, bár neki ott van Vettel, akivel csatázhat, ami izgalmas lehet."

Sainz szerint nincs sok esély arra, hogy az erőviszonyok jó irányba változnak, hiszen az is a pénzen múlik, hogy ki mennyit tud fejlődni. Ez pedig főként a gyári csapatoknak kedvez.

„Azt hiszem, hogy a különbség csak nőni fog a későbbiekben, és ezt sajnálom. Ez annak tudható be, hogy egyes csapatoknak több pénzük van, de az olyan istállók is, mint a Renault, előre törhetnek a nagyobb költségvetésük miatt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy James Key, a technikai igazgatónk előrukkol néhány fejlesztéssel, így lesznek izgalmas csatáink" – reménykedik a spanyol pilóta.

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
1 órája

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
2 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
3 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
6 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
7 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
16 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
20 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
20 órája
Ezek is érdekelhetik