F1: Alonso óvatosságra inti a Ferrari szurkolóit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.31. 16:00
Fernando Alonso azt tanácsolja a Ferrari szurkolóinak, hogy óvatosan kezeljék Sebastian Vettel Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmét, amelyről azt is elmondta, örömmel látta korábbi csapata sikerét.

„A Ferrari tavaly is jó volt a teszteken, Ausztráliában Sebastian versenyben volt a győzelemért, de késői bokszkiállását követően Nico Rosbergnyert. Várjunk még néhány versenyt, a Ferrari tavaly is jó volt Ausztráliában, és ez önmagában semmit sem jelentett” – mondta Alonso, amikor arról kérdezték, a Ferrari szurkolói joggal bizakodnak-e egy újabb sikeres szezonban?Alonso, amikor arról kérdezték, a Ferrari szurkolói joggal bizakodnak-e egy újabb sikeres szezonban?

Alonso korábban többször hangsúlyozta, nem lát a Ferrariban annyit, hogy még az ő karrierje során a csúcsra érjen, ezért szerződött a McLarenhez, amit nem bánt meg. Most viszont azt mondta, örül volt csapata jó szereplésének.

„Természetesen jobbnak tűnik a Ferrari a tavalyinál, ami nagyon jó, de…” – jegyezte meg Alonso.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
7 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
10 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
13 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02