F1: újra Formula-1-es autót vezetne Robert Kubica!

2017.02.06. 23:27
null
Elképzelhető, hogy Kubica hamarosan újra az F1 dobogóján pezsgőzhet? (Fotó: AFP)
A korábbi F1-versenyző, a harminckét esztendős Robert Kubica a motorsport.com-nak adott interjújában elmondta: újra ki szeretné próbálni magát egy Formula-1-es autóban.

Kubica hat évvel ezelőtt szenvedett ralibalesetet, sérülései súlyosak voltak, műtét és hosszú kihagyás várt rá – jobb alkarja annyira megsérült, hogy azóta nem térhetett vissza a száguldó cirkuszba. Most azonban úgy tűnik, készen áll arra, hogy újra alávesse magát a Formula–1 jelentős fizikai igénybevételének.

„Szeretnék kipróbálni egy F1-es autót” – kezdte mondandóját a BMW Sauber és a Renault korábbi pilótája. „Elég sok idő eltelt azóta, hogy ilyen autót vezettem, magamnak is kellene bizonyítanom, de szerintem jól sikerülne.”

„Szeretném újra átélni azt az élményt, amit a Formula–1 ad. Kipróbáltam már több szimulátort, és meg vagyok győződve róla, hogy a jelenlegi F1-pályák 80 százalékán tudnék autót vezetni – de nem mindegyiken. Illetve azt is meg kell jegyeznem, hogy a kipróbálás egy dolog, egy versenyhétvége azonban teljesen más. Úgy gondolom, az utolsó három F1-szezonomban figyelemre méltó szinten teljesítettem, egy kicsit ez most hiányzik.”

„Kétezer-tízben, a Renault-val sem voltam rossz, ahhoz azonban, hogy ugyanarra a szintre kerüljek vissza, nagyon sokat és nagyon keményen kell dolgoznom. Ezt hiányolom a raliban – azt az időszakot, amíg felkészülsz arra, hogy a legjobb legyél –, itt nagyon gyorsan történik minden.”

Kubicának három évvel ezelőtt már felajánlották, hogy teszteljen egy F1-es autót, akkor azonban elmondása szerint nem volt meg az önbizalma ahhoz, hogy igent mondjon.

„Nem olyan a fizikai állapotom, mint egy hétköznapi embernek, ezért mindig azt mondtam magamnak: ha nem vagy biztos benne, felejtsd el!”

Kubica idén a ByKolles LMP1 színeiben életében először rajthoz áll a Le Mans-i 24 órás versenyen.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
3 perce

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
3 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
4 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10