F1: a Renault-nál hosszú távra terveznek Hülkenberggel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.05. 15:30
Izgatottan várják a Renault-nál a közös munkát Nico Hülkenberggel. A csapat ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul reménykedik benne, hogy a német pilóta több lesz az istálló számára, mint egyszerű versenyző.

A Renault már a tavalyi szezon vége előtt bejelentette, hogy Nico Hülkenberg lesz az egyik versenyzője a 2017-es szezonban. Azt akkor még nem lehetett tudni, hogy Jolyon Palmer vagy Kevin Magnussen helyére érkezik-e a német pilóta, de mivel utóbbi hamarosan megegyezett a Haas-Ferrarival az átigazolásról, kiderült, hogy a francia istálló 2017-ben a Hülkenberg, Palmer párossal kezdi meg a szezont.

Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója bizakodó a csapat jövőjét illetően, és szeretné, ha Hülkenberg méltó nagykövete lenne a francia autógyártónak.

„Nagyszerű, hogy lehetőségünk van arra, hogy egy tapasztalt versenyzőnk legyen, aki az alsóbb kategóriákban olyan pilóták szintjén tudott teljesíteni, mint Nico Rosberg vagy Lewis Hamilton, de egyelőre nem versenyzett még gyári csapatnál” – beszélt elismerően a németről Abiteboul.

Ami a csapat és a versenyző közti szoros kapcsolatot illeti, a Renault a Mercedesről venne példát.

„Hisszük, hogy nagyszerű versenyzőre bukkantunk Nicóban, de egy hosszú távú projektről van szó, mely során a Renault nagykövetévé kell válnia. Olyan szoros együttműködésre számítunk, mint amilyen Lewis Hamilton és a Mercedes között van.”

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
9 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
10 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
13 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
14 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
15 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
15 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik