F1: „Ez nem a világvége, csupán egy elszalasztott lehetőség”

2016.11.11. 15:50
Pascal Wehrlein, az F1-es Manor-istálló Mercedes kötelékéhez tartozó pilótája magyarázatot kér a stuttgarti autógyár sportrészlegének vezetőségétől, miért Esteban Ocont és nem őt léptették elő a Force India versenyzőjének.

A Force Indiánál Nico Hülkenberg Renault-hoz szerződésével vált szabaddá az egyik hely, és bár elsőre sokan azt gondolták, hogy Wehrleinnek kedvez a Mercedes, végül Ocon léphetett tovább – Toto Wolff elmondása szerint nem a gyár döntött.

„Persze, hogy csalódott vagyok, viszont tartom magam ahhoz, hogy örömmel maradok a Manornál – beszélt kétes érzelmeiről Wehrlein. – Toto Wolff felhívott, és azt mondta, a Force India Estebant akarta, és ebbe a Mercedes nem szólhat bele. Esteban tesztelt a Force Indiánál, talán az szólt mellette, nem tudom.”

„Mindenesetre meg fogom kérdezni, mi történt, mit kell tennem, hogy fejlődjek. A pályán nyújtott teljesítményemmel elégedett vagyok – mondta Wehrlein. – Ez nem a világvége, csupán egy elszalasztott lehetőség.”

Az F1-es csapatok közül nyolc már hivatalosan is véglegesítette a 2017-es párosát, valamint a Sauber és a Haas is döntött, csak még nem jelentette be. A Manornál kiadó még egy hely Wehrlein mellett.

A 2017-ES RAJTLISTA ALAKULÁSA
Mercedes
Lewis HAMILTON (brit) Nico ROSBERG (német)
Red Bull-TAG Heuer
Daniel RICCIARDO (ausztrál) Max VERSTAPPEN (holland)
FerrariSebastian VETTEL (német) Kimi RÄIKKÖNEN (finn)
Williams-Mercedes
Valtteri BOTTAS (finn)
Lance STROLL (kanadai)
Force India-Mercedes
Sergio PÉREZ (mexikói) Esteban OCON (francia)
McLaren-Honda
Fernando ALONSO (spanyol) Stoffel VANDOORNE (belga)
Toro Rosso-Renault
Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Danyiil KVJAT (orosz)
Renault
Nico HÜLKENBERG (német) Jolyon PALMER (brit)
Haas-FerrariRomain Grosjean Kevin Magnussen
Sauber-Ferrari
Marcus Ericsson Felipe Nasr
Manor-Mercedes
Pascal Wehrlein ?
A vastag betűsöket hivatalosan bejelentették.

 

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
10 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
12 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik