F1: Csak egy dolgot sajnálok a karrieremből – Button

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.26. 17:46
Az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj után a versenyzéstől visszavonuló Jenson Button elárulta, mit sajnál leginkább F1-es karrierjében.

„Az egyetlen dolog, amit sajnálok? Az, hogy nem mondtam ki a Brit Nagydíj előtt, hogy visszavonulok – mondta Button. –Talán ez az egy. De nem gyötrődöm rajta túlságosan, jövőre ott leszek a Brit Nagydíjon, majd elbúcsúzom rendesen.”

Buttonról nyáron derült ki, hogy 2017-ben nem ő lesz a McLaren pilótája Fernando Alonso mellett, hanem a belga Stoffel Vandoorne. Akkor azt mondták, Button egy évet kihagy, és ha Alonso távozik a csapattól, 2018-ban akár vissza is ülhet.

Ez persze már akkor erősen sántított, és Buttonról Abu-Dzabiban minden gesztusában lerí, hogy ez a búcsúversenye.

A versenyzéssel nem hagy fel, elmondta, hogy a ralikrossz nagyon érdekli, és a Formula E-ben is szívesen kipróbálná magát. Az elektronikus autók sorozatában nem ő lenne az első F1-es világbajnok, de Jacques Villeneuve-nél talán versenyképesebb lenne.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2026.09.26. 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2026.09.26. 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
2026.09.26. 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
2026.09.26. 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35