F1: a Mercedes Hamilton reakciója után visszavonta óvását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.09. 11:51
null
Verstappen második helye Hamilton Twitter-üzenete után vált biztossá (Fotó: AFP)
A Mercedes bepanaszolta Max Verstappent a Japán Nagydíj sportfelügyelő-testületénél, amely jelezte, megvizsgálja a holland pilóta Lewis Hamiltonnal szemben mutatott védekezését. Hamilton a Twitteren üzente, semmi köze az óváshoz, és a Mercedes ezt követően visszavonta a panaszát. Volt ügy, nincs ügy.

Hamilton az utolsó előtti körben támadást indított Verstappen ellen, a holland a féktávon a külsőről a belső ívre húzta az autóját, ami miatt Hamiltonnak a menekülőúton kellett bevennie a célegyenes előtti lassítót.

Hamilton a verseny után azt mondta, nem foglalkozik már az esettel, a csapata mégis feljelentette a hollandot, akit meghallgat az Emanuele Pirrót is magába foglaló sportfelügyelő testület.

Verstappennel a verseny után Charlie Whiting FIA-versenyigazgató is beszélt, mert szerinte a manőver nem volt sportszerű – annak ellenére, hogy a szabályoknak megfelelt.

Mivel Hamilton és Verstappen elhagyta Szuzukát, az FIA jelezte, a meghallgatás csak két hét múlva az Amerikai Nagydíj helyszínén lesz.

Hamilton egy Twitter-bejegyzésben elhatárolódott a Mercedes Verstappennel szemben tett feljelentésétől, erre a csapat visszavonta az óvását.

„Nem én kértem a vizsgálatot. Hallottam, hogy a csapat megtette, de meg is mondtam, hogy mi nem ezt tesszük. Mi bajnokok vagyunk, és továbblépünk. Ennyi” – írta Hamilton a Twitteren.

 

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
3 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
22 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik