F1: „A Ferrari nem csapat, hanem rettegő emberek csoportja”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.12. 12:13
Súlyos kritikával illette korábbi csapatát a Ferrari egykori főmérnöke, Luca Baldisserri, aki különböző szerepkörökben 2015 végéig dolgozott a maranellóiaknál.

Az olasz szakember megerősítette azokat a pletykákat, hogy az új elnök, Sergio Marchionne regnálása óta a csapattagok gyakorlatilag rettegésben élnek, mert a főnök minden részlegtől azonnali eredményt követel. A 26 évig a Ferrarinál dolgozó Baldisserri szerint épp ez a hangulat vezet a munkatársak részéről a konzervatív megoldásokhoz.

„A Ferrari már nem egy csapat, hanem egy rettegő emberekből álló csoport – mondta a Corriere dello Sportnak. – Terrorhangulat uralkodik Maranellóban. A csapattagok nem próbálkoznak újdonságokkal és nem hoznak döntéseket, mert félnek a következményektől. Ráadásul sem az elnök Sergio Marchionnénak, sem a csapatfőnök Maurizio Arrivabenének nincs F1-es tapasztalata."

Baldisserrihez hasonlóan Eddie Irvine is Marchionne elnök hozzáállásában látja a Ferrari kudarcának okát.

Legfrissebb hírek

Norris vezet a két Red Bull előtt; Antonelli és Russell is hibázott – Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
4 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
21 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35