F1: „Lewis és Nico élvezi ezt a kínos helyzetet. Viccesek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.23. 13:39
null
Hamilton és Rosberg között a elsősorban a kulisszák mögött érezhető a feszültség (Fotó: AFP)
Éleződik a vb-csata Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, s bár nem annyira ellenséges a hangulat, mint két évvel ezelőtt, amikor még csak kezet sem akartak fogni egymással, a feszültség tapintható. Erről árult el részleteket Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája, aki a legutóbbi  öt versenyből háromszor vett részt az eredményhirdetésen a Mercedes kettősével.

Ricciardo ott volt a Magyar Nagydíjon Rosgerg és Hamilton között, amikor az angol átvette a vezetést a némettől. Ott állt fent a Belga Nagydíj után, amikor Rosberg felzárkózása kezdődött, és pezsgőzött velük legutóbb Szingapúrban is, miután Rosberg visszaelőzte Hamiltont.

„Az a legjobb, amikor kettejükkel állunk dobogóra, és előtte a pihenőszobában várakozunk. Levesszük a bukósisakot, és kínos csend van – mondta Ricciardo a Sky Sportsnak. – Nem szeretem, ha csend van, ezért néha már inkább magamban beszélek, vagy esetleg megpróbálom szóra bírni valamelyiküket. Ám úgy tűnik, élvezik ezt a kínos helyzetet. Viccesek.”

Sebastian Vettel az Olasz Nagydíj után akaratán kívül is megpróbálta oldani a feszültséget, amikor véletlenül a győztesnek járó sapkát vette fel, míg Ricciardo a dobogón önmaga és mások cipőleves pezsgő itatásával teszi jobbá a hangulatot.

Ricciardo arra a kérdésre is válaszolt, szerinte ki lesz a világbajnok.

„Amikor Lewis a nyáron belelendült, és utolérte, majd megelőzte Nicót, mindenkihez hasonlóan én is arra gondoltam, hogy oké, őt már nem, lehet megállítani. Nico mégis visszajött. Csavarok egyet a dolgon, és azt mondom, Rosberg lesz a befutó” – mondta Ricciardo.

A vb jövő hét végén a Malajziai Nagydíjjal folytatódik.

 

Legfrissebb hírek

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
6 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07
Ezek is érdekelhetik