F1: a Renault tartogat még fejlesztéseket az idényre

2016.09.05. 17:21
Bár Rémi Taffin, a Renault technikai igazgatója elismerte, hogy már a jövő szezonra koncentrálnak, Szingapúrra vagy Malajziára készülnek még kisebb fejlesztésekkel, melyektől némi javulást várnak.

A Renault egy teljesen új konstrukcióval kezdte meg az idei szezont, mely során Bahreinbe és Monacóba érkeztek nagyobb fejlesztésekkel.

„Készülünk idén még néhány újítással – mondta Rémi Taffin. – Talán Szingapúrban előre léphetünk egy kicsit, és utána meglátjuk, mire leszünk képesek a szezon hátralevő részében. Már teljes mértékben a 2017-es idényre koncentrálunk, de van még néhány eltervezett fejlesztésünk a következő vagy az azutáni futamra.”

A Renault mindössze tizenegy zsetont használt fel idén a megengedett 32-ből, de Taffin szerint az új fejlesztésekkel sem tervezik elhasználni az összes zsetont. E tekintetben a Ferrari áll a legrosszabbul. Az istálló az Olasz Nagydíjra hozott fejlesztésekkel kimerítette a keretet, így idén már nem javíthat az erőforrásán. A Mercedesnek hat, a Hondának még három zsetonja van.

„Reménykedünk benne, hogy sikerül előre lépnünk egy-két tizeddel, ez az, amire számítunk – vallotta be Taffin. – Ha találunk valamit, amivel gyorsulhatunk, nem hagyjuk figyelmen kívül csak azért, mert már a jövőre koncentrálunk.”

 

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
4 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50