F1: két csapat is megszegi a kerekekre vonatkozó szabályokat?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.13. 13:31
A McLaren-istálló gyanúja szerint két Formula–1-es istálló is megkerüli a Pirelli minimális keréknyomásra vonatkozó szabályait.

A gyanú szerint a két meg nem nevezett csapat (az egyik verzió szerint a Mercedes és a Force India, a másik szerint a Red Bull és a Toro Rosso) speciális dupla falú felnit használ, amelynek segítségével menet közben tudnak ereszteni a kerekekből.

A Force India cáfolta, hogy ezt tenné, mondván, túl költséges lenne számára egy ilyen felni kifejlesztése, míg a Mercedes szerint túl sok mellékhatása lenne az ilyen rendszernek.

A McLaren jelzése után az FIA már figyelmeztette a csapatokat, hogy bevezethetik a keréknyomások folyamatos ellenőrzését. Jelenleg csak a versenyek rajtja előtt ellenőrzik.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
2 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
4 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
7 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
8 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
9 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
9 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
10 órája
Ezek is érdekelhetik