F1: Hamilton szponzori kötelessége miatt nem tesztel az idén

2016.05.20. 18:27
Szponzori kötelességei miatt maradt le Lewis Hamilton a hét elején az F1-es csapatok barcelonai tesztjéről, s a szabályok szerint az idén már nem is tesztelhet a Mercedes világbajnoki címvédője.

A kétnapos teszt első napján a terveknek megfelelően Nico Rosberg ült autóba, Lewis Hamiltonpedig Dél-Franciaországba utazott, hogy a L’Oréal kozmetikai vállalatot képviselje egy vörös szőnyeges eseményen.

Az idén az F1-es csapatok a Spanyol és a Brit Nagydíj után tesztelnek két-két napot, és a szabályok szerint ebből a négy napból legalább kettőn olyan fiatal versenyzőnek kell a volán mögé ülnie, aki legfeljebb három F1-es futamon indult. A Mercedes a barcelonai tréning második napjára Esteban Ocont ültette volna az autójába, akárcsak júniusban Silverstone-ban, ahol viszont Rosberg helyett Hamiltoné lett volna az első nap.

Csakhogy a Mercedes vezetői a barcelonai kettős kiesés és a Red Bull feljavulása miatt úgy érezték, túl fontos ez a teszt ahhoz, hogy Ocora „pazarolják” a második napot, így a Manorral eleve a helyszínen lévő Pascal Wehrleint ültették be szerdán az autóba.

A Manor németjének már több mint három versenye van, azaz a Mercedes ezzel elhasználta a szezonra szóló két „veterán” tesztnapját, és Silverstone-ban csak kevés F1-es rutinnal rendelkező fiatal(oka)t ültethet az autójába.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
11 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08