F1: Magnussen magára haragította a McLaren rajongóit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.15. 13:23
Kevin Magnussen nagy butaságot követett el, amikor közösségi oldalán megosztott egy általa viccesnek talált mémet Michael Schumacher 1998-as Ferrarijáról, amely a David Coultharddal ttörtént ütközése után három kerékkel száguld a bokszutca felé, s a képre azt a feliratot tették, hogy „még mindig gyorsabb a McLarennél.” A már Renault-s dán elfelejtette, hogy a McLaren korábbi pilótájaként követőinek többsége a wokingi csapat rajongója.

 

„Elfelejtettem, hogy még lehetnek mclarenes követőim – magyarázkodott az Ekstra Bladetnek Magnussen, akit nagyon kiosztottak a követői. – Kicsit mérgesebbek voltak, mint előre gondoltam. Nem volt támadó szándékom, csak láttam a mémet, tetszett, és gondoltam, megosztom. Azt hiszik, a McLarenbe akartam belekötni, de ez nem igaz. Már nem is találom olyan viccesnek az egészet, mint amikor megláttam.”

A 23 éves pilóta a 2014-es idényben újoncként versenyzett a McLarennél, amelynek tavaly a tartalék pilótája volt. Miután a wokingiak kitették, a Renault-nál kapott állást. A sors iróniája, hogy az idén a McLaren már legalább annyira versenyképes, mint a Renault.

A McLaren rajongói már nem kímélik a dánt, a mai edzések után azon viccelődtek, hogy csak hat kört tett meg. „Így legalább nem volt esélye rá, hogy rajtbüntetést szedjen össze” – gúnyolódott egyikük a Twitteren.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18