F1: Schumacher szóvivője a visszatérés reményéről beszélt

2016.02.17. 10:06
Kevés hírt hallani a 2013-as súlyos síbalesete után lábadozó Michael Schumacherről, így aztán amikor a hétszeres F1-es világbajnok német pilóta szóvivője, Sabine Kehm megszólal, az elhangzottak mindig bejárják a világsajtót – így történt most is. A címben említett „visszatérés” természetesen nem az F1-re, hanem az élhető életre értendő.

A franciaországi síbalesete és a hosszú kórházi ápolás után Michael Schumacher az otthonában, speciális körülmények között vesz részt rehabilitáción. Annak pillanatnyi állásáról – a rajongók legnagyobb bánatára – ezúttal sem hangzott el konkrétum, de a remény szikrája azért felfedezhető a szóvivő mondataiban.

„Michael természetesen nem lehet itt, és mindannyiunknak nagyon hiányzik – mondta Sabine Kehm, aki a pilótának szentelt marburgi kiállítás minapi megnyitóján szólalt meg. – Ő a sportág történetének legsikeresebb versenyzője, és az olyan napokon, mint amilyen a mai, nagyon jó megidézni őt. Tudjuk, hogy ami megtörtént, azon nem változtathatunk. Ebbe bele kell törődnünk, de töretlenül reménykednünk kell abban, hogy a kitartó segítség és a türelem meghozza a gyümölcsét, és egyszer újra köztünk lesz. A versenyzés volt az élete, és valószínűleg nála jobban senki sem vágyna arra, hogy most itt lehessen."

Nemrégiben Luca di Montezemolo, a Ferrari-istálló korábbi főnöke arról beszélt: nincsenek jó hírei Schumacherről, a napokban pedig Willi Weber, a pilóta korábbi menedzsere adott hangot elkeseredésének, hogy még ő sem kap megbízható információkat Schumi jelenlegi egészségi állapotáról.

Decemberben szárnyra kapott a hír, hogy Schumacher segítséggel már képes néhány lépést megtenni – ezt a pletykát Sabine Kehm szomorúan cáfolni kényszerült.

Legfrissebb hírek

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
Tegnap, 14:20

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51
Ezek is érdekelhetik