F1: a futamgyőztes bejelentette, mégsem indul az idén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 18:38
null
Pastor Maldonadót leginkább a balesetei tartották a figyelem középpontjában (Fotó: Reuters, archív)
Pastor Maldonado bejelentette, hogy nem lesz ott a rajtrácson a 2016-os F1-es szezonban. A Renault-istálló várhatóan a dán Kevin Magnussennel pótolja a venezuelait.

Már napokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy Maldonado szponzori háttere bizonytalanná vált, és a Lotusból Renault-vá váló csapat felvette a kapcsolatot Magnussennel. A dán pilótával állítólag megszületett az egyezség, s miután a Renault közölte a hírt Maldonadóval, a venezuelai közleményt adott ki.

„Sajnos nem lehetek ott a 2016-os F1-es mezőnyben. Köszönöm mindenkinek a támogatását és hogy aggódtak a jövőm miatt” – írta Maldonado, aki 2011-ben mutatkozott be az F1-ben, 2012-ben megnyerte a Spanyol Nagydíjat, de többször nem állt dobogón.

Az F1-es rajongók szívéhez nőtt internetes oldal így reagált a hírre.

A tavaly szintén az F1-ben szereplő Max Chilton bejelentette, hogy 2016-ban az IndyCarban versenyez.

A 2016-OS RAJTLISTA
rajtszámnév (nemzetiség)
csapat
motor
44 Lewis HAMILTON (brit) Mercedes Mercedes
6 Nico ROSBERG (német) Mercedes Mercedes
3 Daniel RICCIARDO (ausztrál) Red Bull TAG (Renault)
26
Danyiil KVJAT (orosz) Red Bull TAG (Renault)
19 Felipe MASSA (brazil) Williams Mercedes
77 Valtteri BOTTAS (finn) Williams Mercedes
5 Sebastian VETTEL (német) Ferrari Ferrari
7 Kimi RÄIKKÖNEN (finn) Ferrari Ferrari
14 Fernando ALONSO (spanyol) McLaren Honda
22
Jenson BUTTON (brit)
McLaren Honda
27 Nicolas HÜLKENBERG (német) Force India Mercedes
11 Sergio PÉREZ (mexikói) Force India Mercedes
33 Max VERSTAPPEN (holland) Toro Rosso Ferrari (2015)
55
Carlos SAINZ Jr. (spanyol)
Toro Rosso Ferrari (2015)
20
Kevin Magnussen (dán)? Renault Renault
30Jolyon PALMER (brit)
Renault
Renault
9 Marcus ERICSSON (svéd) Sauber Ferrari
12 Felipe NASR (brazil) Sauber Ferrari
? Manor Mercedes
? Manor Mercedes
8Romain GROSJEAN (francia)Haas
Ferrari
21
Esteban GUTIÉRREZ (mexikói)
Haas
Ferrari

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik